0 különböző nyitott pályázat
2024. május 10.
Pályázati szűrő

A mentális egészség elősegítése

Összefoglaló:

A téma keretében az érdekelt felek, illetve szervezetek támogatása valósul meg a mentális egészség megőrzésével kapcsolatos gyakorlatok és ismeretek megvitatása, a vonatkozó ismeretek átadása, a legjobb gyakorlatok validációja, valamint bizonyíték-alapú projektek megvalósítása céljából.

Célok:

A téma keretében az érdekelt felek, illetve szervezetek támogatása valósul meg a mentális egészség megőrzésével kapcsolatos gyakorlatok és ismeretek megvitatása, a vonatkozó ismeretek átadása, a legjobb gyakorlatok validációja, valamint bizonyíték-alapú projektek megvalósítása céljából. A megvalósítás egy adott és/vagy veszélyeztetett csoport (különösen a gyermekek és serdülők) igényeire kell, hogy összpontosítson. Ezzel összefüggésben a civil társadalom és az egészségügyi szakemberek szervezetei által a mentális egészség megőrzésére kidolgozott akciók megvalósítására kerülhet sor, például legjobb gyakorlatok cseréje, tudatosságnövelő és tudásmegosztó tevékenységek, az egészségügyi szakemberek képzése révén (melyek körében iránymutatások, képzési anyagok, kézikönyvek kidolgozására is sor kerülhet). A téma keretében két altéma mentén kerülnek támogatásra a benyújtásra kerülő pályázatok:

1. altéma: legjobb gyakorlatok megvalósítása az életkészségek, társadalmi, pszichológiai és érzelmi erőforrások javítása a társadalmi szempontból veszélyeztetett gyermekek és serdülők körében
2. altéma: a mentális egészség és jóllét támogatását szolgáló legjobb gyakorlatok megvalósítása a sebezhető csoportokhoz tartozó fiatalok és családjaik körében

Pályázati azonosító: EU4H-2022-PJ-03
Státusz: lejárt
Határidő: 2022.05.24.
Keretösszeg: 8 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás:

A költségek megtérítése a Támogatási Szerződésben rögzített támogatási arányban történik (maximum 60%).

Magasabb projektfinanszírozási arányra (maximum 80%) pályázhat, ha projektje „kivételes hasznosságú”:,

azaz az alábbiakra vonatkozik:

- olyan tevékenységekre, amelyeknél a költségvetés legalább 30 %-át olyan tagállamokra osztják, amelyek egy lakosra jutó GNI-je (gross national income, bruttó nemzeti jövedelem) kisebb, mint az EU-átlag 90%-a vagy

- olyan fellépések, amelyekben legalább 14 tagállam szervezetei vesznek részt, és ahol legalább négy olyan tagállamból származik, ahol az egy lakosra jutó GNI kevesebb, mint az uniós átlag 90%-a.

Kedvezményezett:

A támogatásra való jogosultság érdekében a pályázóknak (kedvezményezetteknek és kapcsolt jogalanyoknak):

• jogi személyeknek (állami vagy magánszervezeteknek) kell lenniük,

• a támogatható országok valamelyikében kell letelepedniük, azaz:

- EU-tagállamok (ideértve a tengerentúli országokat és területeket is) hozzá kapcsolódó (TOT))

- jogosult nem EU-országok:

- felsorolt EGT-országok és az EU4Health Programhoz társult országok, vagy országok, amelyek tárgyalásokat folytatnak társulási megállapodás megkötéséről, és ahol a megállapodás a benyújtási határidő előtt hatályba lép.

Konzorciumi előírás:

Hacsak a pályázati leírás másként nem rendelkezik, a pályázatokat legalább 3 pályázóból (kedvezményezettek; nem kapcsolt szervezetek) álló konzorciumnak kell benyújtania, amely megfelel az alábbi feltételnek:

Minimum 3 szervezet 3 különböző jogosult országból.

Feltöltés ideje: 2022. 03. 09.
Határidő:
2022.05.24.
Kiírás neve magyarul:
A mentális egészség elősegítése
Kiírás neve angolul:
Call for proposals on promoting mental health
Program:
EU4Health
Alprogram:
EU4Health