A téma keretében olyan pályázatok támogatására kerül sor, amelyek különböző mikrobiomokon alapuló, táplálóbb és változatosabb növényi alapú élelmiszerek létrejöttéhez, továbbá az emberi egészség javítását, valamint az élelmiszer- és táplálkozásbiztonságot eredményező a transzlációs kutatások megvalósulásához járulnak hozzá, és elősegítik a növények és növényi mikrobák állati és emberi mikrobákkal való interakciójára vonatkozó tudás bővítését.
A téma keretében olyan pályázatok támogatására kerül sor, amelyek különböző mikrobiomokon alapuló, táplálóbb és változatosabb növényi alapú élelmiszerek létrejöttéhez, továbbá az emberi egészség javítását, valamint az élelmiszer- és táplálkozásbiztonságot eredményező a transzlációs kutatások megvalósulásához járulnak hozzá, és elősegítik a növények és növényi mikrobák állati és emberi mikrobákkal való interakciójára vonatkozó tudás bővítését. Ezzel összefüggésben különösen a következő tevékenységek megvalósítására nyílik lehetőség:
A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.