A téma keretében olyan pályázat támogatására kerül sor, amely a természettudományi múzeumok és más, rendszertani szakértelmet képviselő intézmények hálózatba szervezésével az európai rendszertani ismeretek megerősítéséhez, szakmai képzések lebonyolításához, valamint új létesítmények létrehozásához járulnak hozzá.
A téma keretében olyan pályázat támogatására kerül sor, amely a veszélyeztetett és más okból jelentős fajok illetve fajcsoportok vonatkozásában Európa-szerte a helyi rendszertani ismeretek és szakértelem növeléséhez, a beporzók nemzeti szintű referencia-gyűjteményeinek létrehozásához, a rendszertani kutatási kapacitások megerősítéséhez, új rendszertani módszerek és technológiák in situ alkalmazásához és teszteléséhez járulnak hozzá. Ezzel összefüggésben a megvalósítás során szakértői ajánlások alapján a rendszertani szakértők hálózata az európai rendszertani szakértelem megerősítését támogató terv kidolgozását, továbbá a rendszertan népszerűsítését, valamint hivatalos tantervekben illetve üzleti vállalkozásokban történő alkalmazásának elősegítését biztosító tevékenységeket valósít meg. Ezt kiegészítendő, rendszertani képzésekben jártas szakemberek segítségével „követők” hálózatának képzésére kerül sor, a helyi igényeknek jól megfelelő, egyszerűen használható azonosítási útmutatók és módszerek, képzési programok, online eszközök és tevékenységek kialakításával. A támogatásban részesülő projekt keretében a megvalósító hálózatnak kísérleti jelleggel meghatározott számú helyi csomópontban megfelelő létesítmények létrehozását is meg kell valósítania. E célból a projekt keretében harmadik felek finanszírozására is sor kerülhet, legfeljebb 200 000 EUR mértékű támogatással.
A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.