A téma keretében olyan pályázatok támogatására kerül sor, amelyek a kvantum, és hagyományos számítógépekről érkező támadásokkal szemben védett kriptográfiai rendszerek létrehozására irányulnak.
A téma keretében olyan pályázatok támogatására kerül sor, amelyek
A fentiekkel összefüggésben olyan kriptográfiai rendszerek fejlesztése valósítható meg, amelyek egyaránt védettek akár a kvantum, akár a hagyományos számítógépekről érkező támadásokkal szemben. A megvalósítás során a kvantumszámítógépek elvárt képességeinek, valamint a kiberbiztonságra gyakorolt hatásainak jobb megértésére szükséges törekedni. A fejlesztés során a kvantumellenálló infrastruktúrák (releváns hardver és szoftver komponensek, infokommunikációs folyamatok) megtervezésének, létrehozásának és telepítésének innovatív módszereit szükséges demonstrálni. Ezen belül a jelenlegi infrastruktúrákról az újakra való áttérést támogató migrációs útvonalak azonosítására is sor kell, hogy kerüljön. További elvárás a kvantumellenálló algoritmusok szoftvereken, valamint speciális hardvereken (például erőforrás-korlátozott IoT eszközök, intelligens kártyák, nagy sebességű FPGA) való alkalmazása. Ezzel együtt a fejlesztéssel érintett rendszerek és szolgáltatások biztonságának értékelésére és számszerűsítésére alkalmas mutatók, módszerek és megfelelőség-értékelési tesztek valamint eszközök kidolgozására és validációjára is sor kell, hogy kerüljön. A fejlesztéssel érintett megoldások kísérleti validációját releváns használati esetek segítségével szükséges megvalósítani.