0 különböző nyitott pályázat
2024. május 08.
Pályázati szűrő
dig
egy

Robotikai Kiválósági Központok Európai Hálózata

Célok:

A robotika terén Európa stratégiai függetlenségének biztosítása érdekében elengedhetetlen Európa világszínvonalú kutatóközösségének megerősítése. Ezzel összefüggésben a téma keretében olyan pályázatok támogatására kerül sor, amelyek a robottechnológia elterjedését akadályozó kihívások felszámolását támogató tudományos és technológiai eredmények létrejöttéhez, valamint a szakterülethez kapcsolódó erős és szoros kapcsolatokon alapuló európai kutatói közösség kialakulásához járulnak hozzá. A benyújtásra kerülő pályázatok a mesterséges intelligencián alapuló robotikai megoldások kiválósági központjainak megerősítését, valamint hálózatba kapcsolását valósítják meg. A hálózat tevékenysége többek között a legfontosabb tudományos és technológiai kihívások azonosítására, az erre alapozott közös kutatási tervek kidolgozására és megvalósítására irányul. A hálózat tagjai által közösen megvalósított projektek, csereprogramok, workshopok és egyéb tevékenységek a tagok közötti kapcsolatok megerősítését eredményezik, és hozzájárulnak a legújabb és legfejlettebb tudás megosztásához is.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency - REA
Pályázati azonosító: HORIZON-CL4-2021-DIGITAL-EMERGING-01-12
Státusz: lejárt
Határidő: 2021.10.21.
Keretösszeg: 11 500 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civilszervezetek), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi-, jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2021. 07. 02.
Határidő:
2021.10.21.
Kiírás neve magyarul:
Robotikai Kiválósági Központok Európai Hálózata
Kiírás neve angolul:
European Network of Excellence Centres in Robotics (RIA)
Program:
Horizon Europe
Alprogram:
Digitalizáció, ipar és űrkutatás - Digital, Industry and Space