A nanorészecskékkel, valós körülmények között okozott környezetszennyezést az utóbbi időben a kipufogón túl a gumik és a fékek számlájára is írják. Figyelembe véve, hogy a jelenlegi európai gépjárműállomány nem valószínű, hogy jelentős mértékben megújul a következő 10 éven belül, a pályázati felhívás keretében javasolt kutatási intézkedéseknek a nanorészecskék olyan közvetett befecskendezésű (hagyományos) benzin- és gázüzemű motorokból vagy Euro 6 c előtti közvetlen befecskendezésű benzines autókból származó kibocsátásával kell foglalkozniuk, amelyek az elkövetkezendő néhány esztendőben is használatban lesznek. Minden ilyen esetben, amikor a gépjármű elég korszerű és éppen ezért nem vár leselejtezésre, a javasolt, utólagosan beépíthető technológiákra irányuló intézkedéseknek a valódi kibocsátás csökkentését kell megcélozniuk viszonylagosan alacsony költségen, így elősegítve a levegő minőségének gyors javítását anélkül, hogy a gépjármű cseréjére kelljen várni (vagy másik piacokra történő kivitelére, amivel csupán a szennyezés szegényebb országokba történő áthelyezése valósulna meg).
Profitorientált társaságok részére 70%, non-profit szervezeteknek 100%.
A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.