A téma keretében olyan pályázatokat támogatnak, amelyek a fenntartható, multimodális áruszállítás vonatkozásában valósítanak meg kutatást nemzetközi együttműködés keretében, elősegítve a kevésbé fejlett országok, tengerparttal nem rendelkező fejlődő országok, kisméretű szigetállamok vagy az Európai Unió legkülső régióinak fejlődését és világgazdasági térbe történő integrációját.
A gyorsuló technológiai változások, az új szereplők globális kereskedelmi színtéren való megjelenése, a protekcionizmus elterjedése, valamint az olyan fontos partnerek, mint Kína gazdasági növekedésének lassulása következtében a globális, valamint a regionális és helyi áruszállítást jelentős mértékű változás jellemzi. Az új logisztikai koncepciók (mint például a fizikai internet) és az új diszruptív technológiák, mint például a Blockchain, az Ipar 4.0, a járműautomatizálás és a tehergépkocsik konvojba rendezése vagy az olyan új üzleti modellek, mint például a „crowdshipping” és a körkörös gazdasági modellek egyaránt hatással vannak a globális áruszállítási ágazatra, annak optimalizálására, illetve környezeti lábnyomára. Az Európába érkező, valamint innen kiinduló új kereskedelmi útvonalak várhatóan megváltoztatják az áruszállítás hagyományos mintázatát, és az európai közlekedési folyosókkal és csomópontokkal való új kapcsolatok megteremtését olyan időszakban teszik szükségessé, amikor a közlekedési infrastruktúra befektetések terén jelentős költségvetési korlátok jelentkeznek.
A pályázatok keretében az alábbi szempontok közül egyre vagy többre szükséges fókuszálni:
A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.