A kiírás fő célja, hogy a pályázók minél több regionális partnerséget előmozdító hálózatot hozzanak létre. A hálózatokat az Európában élő fiatalokkal szoros együttműködésben kell működtetni, melynek megvalósulási formái lehetnek többek között a csereprogramok és a képzések (például ifjúsági vezetők számára) megszervezése, valamint a fiatalok által létrehozott közös projektek.
Az uniós támogatás a teljes támogatható költség legfeljebb 80 %-ára korlátozódik.
Résztvevő szervezetek lehetnek:
és az Erasmus+ programban résztvevő országokban található székhellyel rendelkeznek.
Pályázati régió a Kárpát-medencében:
Magyarország, Szlovákia, Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Románia
A program olyan ifjúsági civil szervezeteket, állami szerveket és informális ifjúsági csoportokat céloz, amelyek legalább öt partnert tömörítő projekttel állnak elő, mely képes fiatalok közötti partnerkapcsolatokat kezdeményezni az Erasmus+ programban résztvevő országokon belüli különböző országok és régiók bevonásával.
A pályázó szervezeteknek bizonyítaniuk kell, hogy
képesek megfelelő földrajzi egyensúlyt biztosítani az Erasmus+ programban résztvevő országok különböző részeiről
származó partnerek szempontjából. Ez a partnereknek a támogatható országok közötti olyan eloszlását jelenti, ahol
a partnerek különböző, keleti, nyugati, északi és déli régiókból származnak.