0 különböző nyitott pályázat
2024. április 20.
Pályázati szűrő
emd

KULTURÁLIS-KREATÍV ÁG: A MENEKÜLTEK INTEGRÁCIÓJÁNAK TÁMOGATÁSA

Összefoglaló:

A Creative Europe program pályázati támogatást hirdet nemzetközi konzorciumok számára. Célja a menekültek integrálásának elősegítése kulturális és audiovizuális projektek segítségével, valamint a vallások és kultúrák közötti párbeszéd támogatása. A pályázók a kulturális és kreatív szférában dolgozó jogi személyek, a konzorcium tagjai azonban más - állami, oktatási, egészségügyi vagy szociális - területen dolgozó szervezetek is lehetnek.

Célok:

Ezen pályázati felhívás általános célja, hogy támogassa azokat a kulturális, audiovizuális és szektorközi (kulturális-kreatív) projekteket, amelyek a menekültek európai környezetbe való beilleszkedésének megkönnyítésére, a kölcsönös kulturális megértés elősegítésére, a kultúrák és vallások közötti párbeszéd, a tolerancia és a más kultúrák iránti tisztelet támogatására irányulnak.

A felhívás egyedi célkitűzése, hogy olyan transznacionális, kulturális és audiovizuális projektek jöjjenek létre, amelyek képesek:

- segíteni a menekültek szocializálódását és önkifejezését anélkül, hogy szükségszerűen beszélnék a fogadó ország nyelvét;

- tágabb értelemben vett tanulási platformot biztosítani a sokszínűség, az interkulturális és állampolgári kompetenciák, a demokratikus értékek és a polgári szerepvállalás tiszteletben tartásával és megértésével;

- lehetőséget adni az uniós polgároknak arra, hogy felfedezzék, megismerjék és megértsék a menekültek értékeit és kultúráját, és ennek során újra felfedezzék és gazdagítsák saját kultúrájukat;

- támogatni a kulturális és/vagy audiovizuális alkotások közös létrehozását és európai bemutatását;

- lehetőséget adni a más ágazatokba tartozó szervezetekkel való együttműködésre, hogy ösztönözzék az átfogóbb, gyorsabb, hatékonyabb, hosszú távú megoldást nyújtó választ erre a globális problémára.

Végrehajtó ügynökség: Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA)
Pályázati azonosító: EACEA/12/2016
Státusz: lejárt
Határidő: 2016.04.28.
Keretösszeg: 1 600 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás:

A társfinanszírozás maximális aránya a támogatható költségek 80%-a lehet.

Kedvezményezett:

A felhívás célkitűzéseihez kapcsolódó tapasztalatokkal rendelkező, a kulturális és kreatív ágazatokban működő jogi személyek pályázhatnak.

A konzorciumnak azonban tagjai lehetnek más ágazatokhoz (például állami, oktatási, egészségügyi, szociális, vagy ezekhez hasonló) tartozó szervezetek is, amennyiben aktívan részt vesznek a célkitűzések megvalósításában.

Természetes személyek nem pályázhatnak.

Konzorciumi előírás:

Csak az alábbi országok valamelyikében székhellyel rendelkező jogi személyek által benyújtott pályázatok jogosultak a részvételre:

1. az Európai Unió 28 tagállama

2. az EFTA-/EGT-tagországok: Izland és Norvégia

3. uniós tagjelölt országok: Törökország, Albánia, Szerbia, Montenegró és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság

4. potenciális tagjelölt országok: Bosznia-Hercegovina

5. más, a Kultúra alprogramban részt vevő országok: Grúzia, Moldova és Ukrajna.

A partnerség minimális összetételére vonatkozó kritérium, hogy a pályázóknak legalább két országból legalább három partnert tartalmazó konzorciumot kell alkotniuk, amely egy főpályázóból és több partnerből áll.

Legalább a főpályázónak (a koordinátornak) és a partnerek egyikének a fenti 1–4. pontban felsorolt országok valamelyikében kell székhellyel rendelkeznie és az 1295/2013/EU rendelet 2. cikkében meghatározott kulturális és kreatív ágazatokban működő kulturális és audiovizuális szereplőnek kell lennie.

A többi, a pályázatban résztvevő partner más releváns ágazatot is képviselhet és a székhelye az 1–5. pontban felsorolt támogatható országok bármelyikében lehet.

A pályázatokat az összes pályázó nevében a főpályázó szervezet jogi képviselőjének kell benyújtania.

A főpályázó és a partnerek dönthetnek úgy, hogy a költségvetés egy részét több kisebb, a kreatív partnerségben nem részes szervezet (harmadik felek) által javasolt kezdeményezés pénzügyi támogatására használják fel. Ez a felhívás rendelkezései alapján megvalósítható, de a pályázatban világosan meg kell jelölni a tevékenységek és a harmadik felek kiválasztásának kritériumait. A harmadik feleknek nyújtott támogatás összege nem haladhatja meg a 60 000 EUR-t.

Feltöltés ideje: 2016. 03. 23.
Határidő:
2016.04.28.
Kiírás neve magyarul:
KULTURÁLIS-KREATÍV ÁG: A MENEKÜLTEK INTEGRÁCIÓJÁNAK TÁMOGATÁSA
Kiírás neve angolul:
SUPPORT FOR REFUGEE INTEGRATION
Program:
Creative Europe
Alprogram:
Cross-sectoral strand