0 különböző nyitott pályázat
2024. április 20.
Pályázati szűrő
okt
sze

Európai egyetemek kezdeményezés – Új, mély intézményi transznacionális együttműködés kialakítása (2. téma)

Összefoglaló:

Az "Európai egyetemek" kezdeményezés 2. témája keretében új, mély intézményi transznacionális együttműködések létrehozására irányuló törekvések támogatására kerül sor.

Célok:

Az „Európai egyetemek” kezdeményezés az Erasmus+ program „Partnerségek a kiválóságért” támogatás részeként a felsőoktatási intézmények között soha nem látott mértékű intézményi együttműködések elindítására, elmélyítésére és rendszerszintűvé emelésére irányul. Célja, hogy Európa-szerte ösztönözze az egyetemek alulról felfelé építkező szövetségeinek létrejöttét, melyek lehetővé teszik a hallgatók számára, hogy több országban realizálják tanulmányaikat. Az Európai Oktatási Térség prioritásaival összhangban 2025-ig az érintett európai egyetemek:

  • a közös európai értékek és megerősített európai identitás népszerűsítésére vállalkoznak, a különböző kultúrákat képviselő, eltérő nyelvi háttérrel rendelkező európaiak új generációjának határokon, ágazatokon és tudományterületeken átívelő együttműködése révén;
  • jelentős előrelépést érnek el az európai felsőoktatási intézmények minősége, teljesítménye, vonzereje és versenyképessége terén, az innovatív pedagógiákban rejlő lehetőségek legjobb kihasználása révén hozzájárulva az európai tudásgazdasághoz, a foglalkoztatáshoz, a kreativitáshoz, a kultúrához és a jóléthez. Az „Európai egyetemek” kezdeményezés a felsőoktatás minőségének mozgatórugójaként, ahol lehetséges az európai kutatás és innovációs környezettel való kapcsolatok megerősítését, valamint a társadalom és gazdaság félé való kapcsolódást is szolgálja.
  • Mindezek elérése érdekében a téma keretében olyan pályázók támogatására kerül sor, akik új, mély intézményi transznacionális együttműködést kívánnak létrehozni, egy új „Európai egyetemek” szövetség keretében.

    Végrehajtó ügynökség: Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA)
    Pályázati azonosító: ERASMUS-EDU-2022-EUR-UNIV-2
    Státusz: lejárt
    Határidő: 2022.03.22.
    Keretösszeg: 46 400 000 EUR
    Támogatási forma: Vissza nem térítendő
    Konzorciumi előírás:

    Valamely uniós tagállamban vagy a programhoz társult harmadik országban vagy a programhoz nem társult harmadik országban székhellyel rendelkező felsőoktatási intézmények és adott esetben egyéb oktatási és/vagy nem oktatási partnerek konzorciuma nyújtja. A konzorciumban legalább három felsőoktatási intézmény vesz részt három különböző országból, amelyek közül legalább kettőnek uniós tagállamnak vagy a programhoz társult harmadik országnak kell lennie.

    Feltöltés ideje: 2021. 12. 03.
    Határidő:
    2022.03.22.
    Kiírás neve magyarul:
    Európai egyetemek kezdeményezés – Új, mély intézményi transznacionális együttműködés kialakítása (2. téma)
    Kiírás neve angolul:
    European Universities - Development of new deep institutional transnational cooperation (Topic 2)
    Program:
    Erasmus+
    Alprogram:
    Key Action 2 - Cooperation for innovation and the exchange of good practices