0 különböző nyitott pályázat
2024. március 28.
Pályázati szűrő
ikt
émg
köz, mob

Hétköznapi, ipari, valamint társadalmi kihívások IoT (Internet of Things) megközelítésű megoldásait kidolgozó, nagyléptékű kísérleti projektek

Összefoglaló:

A pályázati felhívás azokat a projekteket támogatja, melyek IoT (Internet of Things) megoldásokat dolgoznak ki és tartalmazzák valamennyi technológiai, illetve innovációs elemet, valamint a használathoz, alkalmazáshoz, telepítéshez és fejlesztéshez kapcsolódó feladatokat. A feladat elsősorban a technológia egyes konkrét területeken történő alkalmazása.

Célok:

A pályázati felhívás célja a Dolgok Internetéhez (Internet of Things, IoT) köthető megoldások elterjedésének elősegítése Európa szerte, a haladó IoT technológiák teljes értékláncba való integrálásával, valamint összetett IoT alkalmazások demonstrációinak megvalósítása a működési feltételekhez legközelebb álló felhasználói környezetben.

Ennek érdekében öt témakör keretében valósíthatók meg kísérleti projektek, melyek az IoT megközelítéseket valós életkörülményekhez/ipari illetve társadalmi kihívásokhoz rendelik. A kísérleti projektek különálló egységek, amelyek megvalósításában a keresleti és kínálati oldal szereplői egyaránt részt vesznek, tartalmazzák valamennyi technológiai, illetve innovációs elemet, a használathoz, alkalmazáshoz, telepítéshez és fejlesztéshez kapcsolódó feladatokat, a teszt és integrációs tevékenységeket.

A kísérleti projektek az alábbi témakörökben valósulhatnak meg:

  • 1. Témakör: Az időskori aktivitás megőrzését szolgáló „okos” lakókörnyezet
  • 2. Témakör:„Okos” mezőgazdaság és élelmiszerbiztonság
  • 3. Témakör: Hordható eszközök „Okos IoT felhasználói környezet” számára
  • 4. Témakör: Referencia zónák az Európai Unió városaiban új, felhasználó-központú IoT szolgáltatások számára
  • 5. Témakör: A Dolgok Internetével összeköttetésben álló önálló járművek
Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: IoT-01-2016
Státusz: lejárt
Határidő: 2016.04.12.
Keretösszeg: 100 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 70%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy csatlakozott országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2016. 03. 07.
Határidő:
2016.04.12.
Kiírás neve magyarul:
Hétköznapi, ipari, valamint társadalmi kihívások IoT (Internet of Things) megközelítésű megoldásait kidolgozó, nagyléptékű kísérleti projektek
Kiírás neve angolul:
Large Scale Pilots
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Industrial Leadership