0 különböző nyitott pályázat
2024. április 16.
Pályázati szűrő
köz, mob

Biztonságos automatizáció és emberi tényezők a repülésben - intelligens integráció és asszisztencia

Célok:

A pályázatok keretében megvalósuló intézkedéseknek egy megújult biztonsági szemléletet kell megcélozniuk összpontosítva az ember és az automatizáció közti együttműködésre, figyelembe véve az automatizáció folyamatos növekedését a pilótafülkében, valamint általában a repülést illetően, beleértve az új légi szolgáltatásokat és járműveket, például a drónokat. Amikor az automatizáció nem képes megbirkózni a feladattal, az iránytást biztonságosan vissza kell adni az emberi kézbe.

Elő kell készíteni a következő lépésváltást az automatizáció és a mesterséges intelligencia terén, két lépésben. Elsőként, középtávon a mesterséges intelligencia „Digitális Asszisztens” szerepkörével, úgy mint a csapat része, el kell nyerni az emberi üzemeltetők és a repülő utasközönség bizalmát. Másodsorban, hosszútávon, az üzemeltetés mesterséges intelligencia általi potenciális átvételével kell foglalkozni. A digitális asszisztens és végső soron a mesterséges intelligencia által működtett üzemeltetés irányába történő átmenethez ki kell fejleszteni egy új megközelítést az emberi tényező felé, továbbá a biztonságot és üzembiztonságot garantáló módszerekhez és folyamatokhoz.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency - REA
Pályázati azonosító: HORIZON-CL5-2021-D6-01-13
Státusz: lejárt
Határidő: 2021.10.19.
Keretösszeg: 6 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás:

Profitorientált társaságok részére 70%, non-profit szervezeteknek 100%.

Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civilszervezetek), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi-, jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2021. 06. 23.
Határidő:
2021.10.19.
Kiírás neve magyarul:
Biztonságos automatizáció és emberi tényezők a repülésben - intelligens integráció és asszisztencia
Kiírás neve angolul:
Safe automation and human factors in aviation – intelligent integration and assistance
Program:
Horizon Europe
Alprogram:
Éghajlat, energia és mobilitás - Climate, Energy and Mobility