0 különböző nyitott pályázat
2024. április 19.
Pályázati szűrő
eh

A következő generációs megújuló energiatechnológiák fejlesztése

Célok:

A 2030 és 2050 közötti időszakban az energiarendszer gerincét adó megújuló energiatechnológiák napjainkban még a fejlesztés korai szakaszában járnak. Az energiaátalakítás új módozatai, a megújuló energiákkal kapcsolatos új koncepciók, valamint az innovatív megújuló energiafelhasználás kereskedelmi forgalomba hozatalának felgyorsítása jelentős kihívás. Az új technológiáknak nem csupán kereskedelmi potenciállal kell rendelkezniük, de fontos szempont az is, hogy a jelenlegi megújuló energiatechnológiákhoz képest alacsonyabb környezeti hatásuk és csökkentett üvegházhatású gáz-kibocsátásuk legyen.

Az ilyen típusú kutatási tevékenységek versenyt megelőző (kísérleti) jellegéből adódóan a nemzetközi együttműködési lehetőségek kialakítására különös hangsúlyt szükséges fektetni.

A pályázatok keretében fejlesztésre kerülő és a fenti kihívásra választ adó megújuló energiatechnológiákat a TRL3 vagy TRL4 technológiai készültségi szintre kell eljuttatni. A technológiafejlesztés mellett a pályázatoknak a következő, ide vonatkozó szempontokkal is egyértelműen foglalkozniuk szükséges: a potenciálisan alacsonyabb környezeti hatás, a jobb erőforrás-hatékonyság, a társadalmi elfogadottsággal vagy az új energiatechnológiákkal szembeni ellenállással kapcsolatos kérdések, a kapcsolódó társadalmi-gazdasági és megélhetési kérdések.

A felhívás keretében olyan tevékenységeket támogatnak, amelyek a megújuló energiaforrások energiahordozóvá történő átalakítására vagy a megújuló energiaforrások közvetlen alkalmazására összpontosítanak. A pályázatoknak az alábbi technológia-specifikus témák egyikére szükséges fókuszálni:

a 2030-2050 közötti időszak energiarendszerének gerincét adó új energiatechnológiák fejlesztése;

innovatív anyagok fejlesztése geotermikus hőcserélők számára, az általános konverziós hatékonyság javítása és az energiaátadás maximalizálása érdekében;

a szélenergia-technológiai fejlesztések felgyorsítását támogató innovatív tervezőeszközök és tesztmódszerek;

úttörő jellegű átalakító technológiák segítségével létrehozott, fenntartható (nem hidrogén) üzemanyagok az energetikai és közlekedési alkalmazások számára. A fejlesztés irányulhat többek között új mikroorganizmusok, enzimek, katalizátorok, fotokémiai érzékenyítők vagy szeparációs technikák kidolgozására, a biomassza és mikroalga-hozamok növelésére, továbbá a vegyi/biokémiai/biológiai rendszerekkel kombinált közvetett és közvetlen mesterséges fotoszintézist létrehozó új technológiák fejlesztésére;

fejlett, fenntartható és alacsony költségű anyagokon és folyamatokon alapuló, innovatív, nagyon nagy hatékonyságú vékonyréteges fotovoltaikus koncepciók.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: LC-SC3-RES-1-2019-2020
Státusz: lejárt
Határidő: 2020.04.21.
Keretösszeg: 1 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2019. 08. 08.
Határidő:
2020.04.21.
Kiírás neve magyarul:
A következő generációs megújuló energiatechnológiák fejlesztése
Kiírás neve angolul:
Developing the next generation of renewable energy technologies
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Societal Challenges