0 különböző nyitott pályázat
2024. március 28.
Pályázati szűrő

Erasmus Mundus közös mesterképzések

Összefoglaló:

Az Erasmus Mundus közös mesterképzés olyan, magas szinten integrált nemzetközi tanulmány program, amelyet a különböző országok felsőoktatási intézményeinek nemzetközi konzorciuma és adott esetben egyéb olyan oktatási és/vagy nem oktatással foglalkozó partnerek nyújtanak, amelyek speciális szakértelemmel és érdekekkel rendelkeznek a közös program által érintett tanulmányi területeken.

Célok:

Az Erasmus Mundus közös mesterképzések célja:

  • a minőségfejlesztés, az innováció, a kiválóság és a nemzetköziesedés előmozdítása a felsőoktatási intézményekben;
  • az európai felsőoktatási térség minőségének javítása és vonzerejének növelése, illetve az Unió felsőoktatásbeli külső fellépéseinek támogatása azáltal, hogy a mesterképzésben részt vevő legjobb hallgatóknak világszerte ösztöndíjat adnak a teljes mesterképzés idejére;
  • a mesterképzéssel rendelkezők kompetencia- és készségszintjének javítása, különös tekintettel a közös mesterképzések munkaerő-piaci relevanciája, ami a munkáltatók fokozott bevonásával valósítható meg.

Ez a cselekvés számos különböző szempontból az Unió külső felsőoktatási fellépéseit, célkitűzéseit és prioritásait is támogatja.

Végrehajtó ügynökség: Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA)
Pályázati azonosító: EAC/A04/2015
Státusz: lejárt
Határidő: 2016.02.18.
Keretösszeg: 57 160 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:

Programországban részt vevő országban működő felsőoktatási intézmény. A felsőoktatási intézmény az Erasmus Mundus közös mesterképzés konzorciumának nevében pályázik.

Konzorciumi előírás:

Az Erasmus Mundus közös mesterképzés országokon átívelő tanulmányi program, és programországok közül legalább három különböző ország felsőoktatási intézményei működnek közre benne teljes jogú partnerként.

Emellett részt vevő intézmény lehet bármely olyan állami vagy magánintézmény, amely székhellyel rendelkezik bármely program- vagy partnerországban és közvetlenül és tevékenyen hozzájárul az Erasmus Mundus közös mesterképzés megvalósítás/kivitelezéséhez.

Feltöltés ideje: 2015. 11. 18.
Határidő:
2016.02.18.
Kiírás neve magyarul:
Erasmus Mundus közös mesterképzések
Kiírás neve angolul:
Erasmus Mundus Joint Master Degrees
Program:
Erasmus+
Alprogram:
Key Action 1 - Learning Mobility of Individuals