0 különböző nyitott pályázat
2024. március 29.
Pályázati szűrő
köz, mob
keg

Alacsony károsanyag-kibocsátású meghajtás fejlesztése kamionok és távolsági autóbuszok számára

Összefoglaló:

Jelen téma keretében olyan pályázat támogatására kerülhet sor, amely a kamionok, valamint a távolsági autóbuszok energiafelhasználásának, szén-dioxid-kibocsátásának, szabályozott és nem szabályozott károsanyag-kibocsátásának csökkentésére irányulnak, alternatív és megújuló üzemanyag-felhasználás segítségével. A cél elérése érdekében a járművek üzemeltetéséhez hővisszanyerés, energia-visszatáplálásból vagy külső forrásból származó villamos energia is felhasználható.

Célok:

A benyújtásra kerülő pályázatok keretében az alábbi területek mindegyikét érinteni szükséges:

  • alrendszerek és alkatrészek koncepcióinak kialakítása, beleértve a valós körülmények között megfelelően üzemelő hibrid meghajtást, optimalizált belsőégésű motorokat, valamint az alternatív és megújuló üzemanyagok utókezelő rendszereit, elektromos motorokat, intelligens kiegészítő alkatrészeket, megújuló energiatermelést és -tárolást, erősáramú elektronikát;
  • összekapcsolt és digitalizált flottakezelő koncepciók kialakítása, továbbá ahol az elektromos meghajtásra való áttérés esetében releváns, prediktív karbantartás és üzemeltetés biztosítása a károsanyag-kibocsátás csökkentésének maximalizálása érdekében;
  • a szükséges átalakítások végrehajtása a VECTO-szoftverben, az innovációk gyors elterjedésének megkönnyítése céljából.
Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: LC-GV-04-2019
Státusz: lejárt
Határidő: 2019.04.25.
Keretösszeg: 25 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás:

Profitorientált társaságok részére 70%, non-profit szervezeteknek 100%.

Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2019. 02. 01.
Határidő:
2019.04.25.
Kiírás neve magyarul:
Alacsony károsanyag-kibocsátású meghajtás fejlesztése kamionok és távolsági autóbuszok számára
Kiírás neve angolul:
Low-emissions propulsion for long-distance trucks and coaches
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Societal Challenges