0 különböző nyitott pályázat
2024. március 29.
Pályázati szűrő
ikt
köz, mob

A nagymértékben automatizált járművek kapcsán kialakuló új vezetői szerepnek megfelelő emberközpontú tervezés

Összefoglaló:

A téma keretében támogatásra kerülő pályázatok során ember-gép-határfelületek és az önvezető járművek a Society of Automotive Engineers (SAE) által meghatározott technikai szabványoknak megfelelő különböző szintek közötti biztonságos és irányított átmenet megtervezésére kerülhet sor, elsősorban nagymértékben automatizált vezetési funkciókkal ellátott járművek számára.



Célok:

A megvalósítás során az alábbi tevékenységekre kell, hogy sor kerüljön:

  • vezetői szerepek vizsgálata a 4. szintű önvezető járművek használata során, valamint az ezt a szintet elérő és az alacsonyabb automatizáltsági szintű járművek közötti átmenetek jellemzőinek összegzésére irányuló kutatás; a vezetői viselkedés/reakció, tudatosság, készültség és monitoring átfogó modelljeinek fejlesztése; generációs hatások vizsgálata a vezetőknél, különösen az infokommunikációs technológiák használata terén, a korcsoportok sajátosságai és más kulturális tényezők figyelembevétele mellett;
  • a hatékonyság, különösen pedig a biztonsági aspektusok értékelését támogató, és a fenti modelleken alapuló módszerek kidolgozása; a vezető és jármű közötti új kapcsolat (együttműködés, a folyamatos kontroll helyett az irányítás átadása) vizsgálata, figyelembe véve azon tevékenységek körét, amelyekben a vezető – a jármű irányítása alatt – aktív szerepet vállalhat; gyakorlati példák is bemutathatók a jármű távvezérlésének megvalósítására;
  • könnyen érthető megoldások kidolgozása, amelyek segítségével a vezető számára egyértelműsíthető az automatikus üzemmód adott pillanatban aktív műveleti képességeinek hatóköre, továbbá amelyek segítségével a vezető/üzemeltető számára a megfelelő irányítási funkciók biztonságos és megbízható visszaállítása megvalósítható;
  • a koncepció működésének demonstrációja valós helyzetekben, különböző használati példák és vezetési körülmények esetében, amelyek során az automatizált rendszerek átveszik, majd visszaadják a vezérlés lehetőségét a vezetőnek.

Az Európai Unió nemzetközi kutatási és innovációs együttműködési stratégiájával (COM (2012) 497) összhangban a megvalósítás során nemzetközi együttműködés kialakítására szükséges törekedni, különösen a következő országokkal: Amerikai Egyesült Államok, Japán, Dél-Korea, Szingapúr és/vagy Ausztrália.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: DT-ART-03-2019
Státusz: lejárt
Határidő: 2019.04.25.
Keretösszeg: 8 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2019. 01. 31.
Határidő:
2019.04.25.
Kiírás neve magyarul:
A nagymértékben automatizált járművek kapcsán kialakuló új vezetői szerepnek megfelelő emberközpontú tervezés
Kiírás neve angolul:
Human centred design for the new driver role in highly automated vehicles
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Societal Challenges