0 különböző nyitott pályázat
2024. április 16.
Pályázati szűrő
eh

Az állami hatóságok támogatása az Energia Unió végrehajtása érdekében

Összefoglaló:

A pályázati felhívás keretében olyan projektek megvalósítására kerül sor, melyek az Energia Unió végrehajtása érdekében a helyi és regionális hatóságok kapacitásépítésére, valamint az Energiahatékonysági Irányelv végrehajtásának támogatására irányulnak.

Célok:

Az Energia Unió célkitűzéseinek megvalósítása megköveteli a közszféra teljes körű bevonását valamennyi kormányzati szinten.

A helyi és regionális állami hatóságok döntő szerepet játszanak az energiahatékonysági stratégiák meghatározásában, például az éghajlatváltozás és energiahatékonyság, vagy az intelligens városok és közösségek vonatkozásában releváns Polgármesterek Szövetsége keretében. A hangsúlyt a helyi szintű politikai elkötelezettség javítására, a konkrét energiahatékonysági megoldások és intézkedések végrehajtására és hatékony nyomon követésére kell fordítani, amelyek hozzájárulhatnak az európai gazdaság modernizálásához és szén-dioxid-mentesítéséhez.

Az állami hatóságok kapacitásépítésére irányuló támogatás folytatása és megerősítése szükséges, továbbá képessé kell tenni ezen hatóságokat arra, hogy az energiaváltással kapcsolatos vezető szerepüket regionális és helyi szinten vállalják, folyamatosan javítva állami vállalkozói készségeiket és a piaci átalakulás támogatóit a hatékonyabb energia rendszerek felé történő átmenetben.

A valamennyi ágazatot érintő, energiahatékonysági programokba történő befektetések ösztönzése és lehetővé tétele által az Energiahatékonysági Irányelv nemzeti szinten számtalan pozitív fejlesztést eredményezett a tagállamokban. A tagállamok számára azonban még mindig hátravan az Irányelv teljes körű végrehajtása, melyhez kiegészítő támogatásra és know-how-ra van szükség.

a) A helyi és regionális hatóságok támogatása

A pályázatok keretében az alábbi aspektusok egyikére szükséges összpontosítani:

  • a különböző közigazgatási szintek fokozott összehangolásával megvalósított energiahatékonysági intézkedések jobb minőségének és konzisztenciájának biztosítása;
  • a hatóságok támogatása olyan átmeneti ütemtervek, menetrendek kidolgozásában, amelyek felvázolják az európai hosszú távú, 2050-es célkitűzések elérését, egyben segítik a meglévő energia- és éghajlattervek (például Fenntartható Energia Cselekvései Tervek/Fenntartható Energia és Klíma Akciótervek) önkormányzatok szintjén történő megvalósítását, valamint a 2030 és azon túli jövőbeli tervek és célok kidolgozását;
  • az energiaváltás időszakában a közvélemény elkötelezettségét biztosító innovatív módok, az állami hatóságokon belüli kommunikációs kapacitás fejlesztése a civil társadalom részvételének biztosítása értekében;
  • egész Európára kiterjedő, erős megismétlési potenciállal rendelkező, nagyszabású és cselekvésorientált, egymás közötti tanulási programok biztosítása városok és/vagy régiók számára.

A támogatott tevékenységek eredményeként olyan állami vállalkozók biztosítása a cél, amelyek képesek a fenntartható energiaváltást saját területükön irányítani a Polgármesterek Szövetségének keretein belül, és azon túl.

A pályázatok keretében elvárás a meglévő intézkedésekre és a valódi szükségletekre alapuló, átlátható, hatékony és ösztönző programok kidolgozása, valamint olyan beágyazott feltételek biztosítása, mint például a tudásbázis intézményesítése és a hatásvizsgálat.

b) Az Energiahatékonysági Irányelv végrehajtásának támogatása

Ezzel összefüggésben olyan intézkedések támogatására kerül sor, amelyek a tagállamokat az energiahatékonysági irányelvből eredő kötelezettségeik teljesítésében segítik, és támogatják annak hatékony végrehajtását figyelembe véve az Európa-szerte rendelkezésre álló hatékony gyakorlatokat és tapasztalatokat.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: LC-SC3-EE-16-2018-2019-2020
Státusz: lejárt
Határidő: 2019.09.03.
Keretösszeg: 10 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2018. 12. 27.
Határidő:
2019.09.03.
Kiírás neve magyarul:
Az állami hatóságok támogatása az Energia Unió végrehajtása érdekében
Kiírás neve angolul:
Supporting public authorities to implement the Energy Union
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Societal Challenges