0 különböző nyitott pályázat
2024. március 29.
Pályázati szűrő
ikt

A hagyományostól eltérő nanoelektronika

Összefoglaló:

A téma keretében számítástechnikai alkatrészek létrehozásához szükséges új megközelítések életképességét kell demonstrálni. Elsősorban a tranzisztor vagy áramkör szintjét érintő új koncepciók demonstrációjára kell összpontosítani, amelyek segítségével generikus vagy specifikus alkalmazások jelentős mértékű teljesítménynövekedése érhető el. Ezek alapját képezhetik anyagok, számítástechnikai egység architektúrák, illetve az áramköri szint is.

Célok:

A koncepció validációjára ellenőrzött környezetben, korlátozott léptéken (laboratóriumi körülmények között) kell, hogy sor kerüljön, a fejlesztéssel érintett megoldás ipari környezetben és léptéken (kísérleti gyártósorok) történő alkalmazhatóságát szem előtt tartva. Az innovatív koncepciók többek között magukban kell, hogy foglalják a tervezést, az előállítást és az új megközelítéseken alapuló új eszközök integrációját, mint például a spintronika, neuromorf számítástechnika. A pályázatok keretében igazolni szükséges a tervezett megközelítés ipari relevanciáját.

A téma keretében olyan pályázatok valósíthatók meg, amelyek az alábbi aspektusokra irányulnak:

  • A jelenlegi CMOS technológiát meghaladó energiahatékony számítástechnikai eszközök, például szilárdtest alapú kvantumbitek, spintronikai eszközök, egy-elektron eszközök, nanomechnikai kapcsolók.
  • Energiahatékony számítástechnikai áramkör architektúrák. Mindez a fentiekben említett eszközökön alapulhat, de megvalósítható neuromorf számítástechnikai vagy más hardver fejlesztés is.
  • Specifikus technológiai fejlesztések, amelyek magukban foglalhatják (i) ígéretes megközelítések kialakítását 3D szekvenciális és monolitikus kötegek számára az olyan kihívások kezelése érdekében, mint a tömörség, a hővezetés, a csökkentett kapcsolási távolság, valamint (ii) számítástechnikai alkalmazásokat vagy az űrben jelentkező korlátozó tényezők leküzdését támogató kriogén elektronikai fejlesztéseket (szupravezetők, kvantum számítástechnika). Az elsődleges cél a funkcionalitás áramköri szinten történő demonstrációja.
  • Fejlett nanoelektronikai technológiák kialakítása. Ezzel összefüggésben energiahatékonysággal, nagymértékű megbízhatósággal és robosztussággal kapcsolatos technológiai megoldások fejlesztése valósulhat meg.

A tervezett demonstrációkat TRL4 technológiai készültségi szintű laboratóriumi körülmények között szükséges validálni.

A pályázatokban bemutatásra kell, hogy kerüljenek a fejlesztett megoldások ipari alkalmazásához szükséges lépések, azonosítva azoknak az alkalmazásoknak a körét, amelyek a fejlesztések eredményeit hasznosítják. A megvalósítás során nemzetközi együttműködés kialakítására szükséges törekedni, különösen azokkal az országokkal, amelyek az adott szakterületen kiemelkedő kutatási eredményekkel rendelkeznek (Japán, Dél-Korea, Taiwan és Amerikai Egyesült Államok).

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: ICT-06-2019
Státusz: lejárt
Határidő: 2019.03.28.
Keretösszeg: 30 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2018. 09. 16.
Határidő:
2019.03.28.
Kiírás neve magyarul:
A hagyományostól eltérő nanoelektronika
Kiírás neve angolul:
Unconventional Nanoelectronics
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Industrial Leadership