0 különböző nyitott pályázat
2024. március 29.
Pályázati szűrő
ikt
émg

A mezőgazdaság és vidéki térség digitalizálásának társadalmi-gazdasági hatásai

Összefoglaló:

A pályázatok keretében a digitalizáció mezőgazdaságra és vidéki térségekre gyakorolt társadalmi és gazdasági hatásainak elemzésére kerül sor. A munka során figyelembe kell venni a különböző vidéki térségek arányos reprezentációját, valamint biztosítani kell a gazdálkodókat képviselő szervezetek, illetve digitálistechnológia-szolgáltatók részvételét is a projektekben.

Célok:

Az információs és kommunikációs technológiák terjedése olyan változásokat idéz elő, melyek az egyénekre, a társadalomra és a környezetre egyaránt jelentős hatással vannak. A mezőgazdaság és a vidéki térség az egyre intelligensebb és önállóbb, mind inkább összekapcsolt infokommunikációs eszközök számának növekedésével jelentős változáson megy keresztül. A digitális innováció eredményeként kialakuló előnyökön túl azonban kihívások és néha veszélyek is jelentkeznek, melyek kezelése feltétlenül szükséges a technológiai innovációk társadalmi szükségleteinek és elvárásainak való megfelelése érdekében.

A pályázatok keretében a digitalizáció mezőgazdaságra és vidéki térségekre gyakorolt társadalmi és gazdasági hatásainak elemzésére kerül sor, melynek során a költségek, előnyök, illetve lehetséges kompromisszumok vizsgálata valósul meg. Az elemzések keretében a mezőgazdasági alágazatok, illetve gazdálkodási rendszerek, valamint a vidéki térségben megvalósuló más tevékenységek sokféleségét egyaránt figyelembe szükséges venni, továbbá fontos az Európai Unió területén található különböző vidéki térségek arányos reprezentációja, melynek segítségével a különböző szakpolitikai keretek hatásainak elemzésére kerülhet sor. A projektek keretében a digitalizáció mezőgazdaságra gyakorolt hatásainak vonatkozásában legalább a következő területeket érintő ismeretbeli hiányosságok megszüntetésére szükséges törekedni: foglalkoztatás és életminőség, a piacok és értékláncok működése, versenyképesség, a mezőgazdasági és vidéki vállalkozások nagyobb léptékre alakítható lehetőségei, valamint közszolgáltatások biztosítása.

A múltbeli és jelenleg zajló fejlesztések hatásain túl a tevékenységek keretében a digitalizáció vonatkozásában a következő évtizedek során várható forgatókönyvek feltárása is megvalósítandó, a fejlődést várhatóan gyorsító fő mozgatórugók, illetve hátráltató akadályok, valamint ezek hatásainak jellemzésével.

A pályázatok megvalósítása során gazdálkodókat, vidéki vállalkozásokat vagy állampolgári csoportokat képviselő szervezetek, illetve digitálistechnológia-szolgáltatók részvételének biztosítása elvárás. Az állami hatóságokkal való kapcsolat a megvalósítás korai szakaszában hozzájárul az elemzés relevanciájához, illetve a projekteredmények elterjesztésének sikeréhez.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: RUR-02-2018
Státusz: lejárt
Határidő: 2018.02.13.
Keretösszeg: 5 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2017. 10. 25.
Határidő:
2018.02.13.
Kiírás neve magyarul:
A mezőgazdaság és vidéki térség digitalizálásának társadalmi-gazdasági hatásai
Kiírás neve angolul:
Socio-economic impacts of digitisation of agriculture and rural areas
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Societal Challenges