0 különböző nyitott pályázat
2024. március 29.
Pályázati szűrő
jog

4 éves Partnerségi Keretmegállapodás olyan aktív európai hálózatok támogatására, amelyek kifejezetten a Daphne program céljaival foglalkoznak

Összefoglaló:

A REC Program pályázatot hirdet egyéni pályázóknak a következő témában: olyan európai hálózatok támogatása, melyek a gyerek és nők elleni erőszakkal szemben, illetve az áldozatok védelmében lépnek föl. A pályázó szervezetek három kritériumnak együtt kell megfeleljenek: nonprofit szervezet, legalább 14 programországban rendelkeznek jelenlévő formális hálózattal, valamint a szervezet fő célja a gyermekvédelem.

Célok:

A felhívás célja olyan európai hálózatok támogatása, melyek a gyerek és nők elleni erőszakkal szemben, illetve az áldozatok védelmében lépnek föl.

Végrehajtó ügynökség: Jogérvényesülési és Fogyasztópolitikai Főigazgatóság (DG JUST)
Pályázati azonosító: REC-RDAP-NETW-2017
Státusz: lejárt
Határidő: 2017.05.16.
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:

A pályázatra azok a szervezetek pályázhatnak, amelyek az alábbi 3 kritériumnak együttesen felelnek meg:

  1. nonprofit szervezet;
  2. legalább 14 programországban rendelkeznek jelenlévő formális hálózattal;
  3. a szervezet fő célja a gyermekvédelem;
Konzorciumi előírás:

-

Feltöltés ideje: 2017. 03. 21.
Határidő:
2017.05.16.
Kiírás neve magyarul:
4 éves Partnerségi Keretmegállapodás olyan aktív európai hálózatok támogatására, amelyek kifejezetten a Daphne program céljaival foglalkoznak
Kiírás neve angolul:
4-Year Framework Partnership Agreements to support European networks active in the fields covered by the specific objectives Daphne
Program:
Rights, Equality and Citizenship Programme (2014-2020)