0 különböző nyitott pályázat
2024. március 28.
Pályázati szűrő
űt

Versenyképesség a földmegfigyelési missziók technológiáinak terén

Célok:

A középtávú kihívást számos földmegfigyelési technológia esetében azok magasabb technológiai készültségi szintekre való juttatása jelenti, valamint az európai megoldások alkalmasságának biztosítása a nano-, mikro- és mini műholdak előnyeit kihasználó új misszió koncepciók tervezésére, illetve támogatására.

Az alacsonyabb fejlesztési költségeknek, illetve a rövidebb átfutási időnek köszönhetően a közelmúltban a kisméretű műholdak egyre népszerűbbé váltak. Az űrjárművek mérete, illetve funkcionális lehetőségei közötti természetes egyensúly megteremtése csak kompromisszumok útján érhető el, ugyanakkor a miniatürizálás, valamint a különböző technológiák integrációja terén tett előrelépések az egyensúly elérésére irányuló erőfeszítéseket mára okafogyottá tették.

Mi több, a Kopernikusz űrkomponens következő generációját előkészítő munkák keretében a missziókoncepciók az európai ipar által kerülnek meghatározásra, fejlett földmegfigyelő technológiák és megoldások alapján.

Jelen témakör keretében cél a földmegfigyelési technológiák, rendszerek és alrendszerek releváns környezetben történő demonstrációinak megvalósítása. A pályázatok keretében olyan jelentős területeken kell előrelépésre/demonstráció megvalósításra törekedni, mint például a miniatürizálás, energiafelhasználás csökkentése, hatékonyság, sokoldalúság, és/vagy megnövelt funkcionalitás. A pályázatokkal szemben elvárás, hogy a tagállamok, vagy az Európai Űrügynökség által már támogatott tevékenységek kiegészítésére törekedjenek.

Olyan pályázatok támogatására kerülhet sor, melyek keretében a fejlesztések eredményeként a 6., vagy annál alacsonyabb technológiai készültségi szint elérése a cél.

A benyújtásra kerülő pályázatok az alábbi, űrtechnológiai relevanciájú területekre irányulhatnak:

  • a nagy pontosságú érzékelést támogató optikai technológiák, beleértve a nagy stabilitású struktúrákat, stabil és könnyűsúlyú tükröket, nagy gyújtóponti síkot, adaptív optikákat és hullámsík hibákat ellensúlyozó technikákat;
  • a képérzékelő technológia, valamint a CMOS-alapú és az infravörös tartományban működő teljes képalkotási láncra vonatkozóan megvalósított fejlesztés, a nagyobb térbeli vagy színfelbontás, illetve teljesítmény érdekében;
  • a kibocsátás – különösen a klímaváltozásban szerepet játszó üvegházhatású gázok (például CO2 és metán) – mérésében használható nagypontosságú paramétereket biztosító érzékelők és missziókoncepciók. A vízkörforgás modellezését és előrejelzését és a pontos időjárás-előrejelzést támogató, a földmegfigyelésben használható, nagyteljesítményű, miniatürizált optikai, illetve SAR érzékelők;
  • aktív antennák az alacsonyabb és magasabb frekvenciatartomány felderítésére alkalmas radarok számára, digitális beamforming és hullámforma generálás, telepíthető óriás reflektorok;
  • a nagy pontosságú keringési pálya és pozíció ellenőrző rendszer (Attitude and Orbital Control Systems – AOCS) vonatkozásában fejlesztett érzékelők, aktuátorok és irányítási technológiák, különösen a kisméretű műholdak számára, a navigáció, vezérlés és irányítás érdekében;
  • a megosztott rendszerek és műhold-formációk technológiai fejlesztése a földmegfigyelés számára.

A jelen pályázati felhívás ösztönzi az iparági szereplők – különösen a kis- és középvállalkozások – részvételének biztosítását a támogatott projektek esetében.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: COMPET-2-2017
Státusz: lejárt
Határidő: 2017.03.01.
Keretösszeg: 7 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy csatlakozott országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2017. 01. 19.
Határidő:
2017.03.01.
Kiírás neve magyarul:
Versenyképesség a földmegfigyelési missziók technológiáinak terén
Kiírás neve angolul:
Competitiveness in Earth observation mission technologies
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Industrial Leadership