0 különböző nyitott pályázat
2024. április 20.
Pályázati szűrő
vkj
vsz

Az európai vállalkozások versenyképességének növelése Egyablakos Ügyintézési Pontokkal

Összefoglaló:

A COSME Program pályázatot hirdet legalább kéttagú konzorciumok számára a következő témában: a kis- és középvállalkozások, valamint az európai vállalkozások piaci versenyképességének segítése és fejlesztése Egyablakos Ügyintézési Pontokon keresztül. Kiemelt célja a pályázatnak a vállalkozás-alapítások számszerű növelése, illetve a határokon átnyúló vállalkozói együttműködés ösztönzése.


Célok:

A pályázat általános célja, hogy a Belső Piacon jobb feltételeket teremtsen a kis és középvállalkozások számára, továbbá az európai vállalkozások versenyképességét az Egyablakos Ügyintézési Pontokkal (Points of Single Contact - PSC) kívánja növelni. A PSC-k célja, egyben feladata, hogy a KKV-knak, tagjaiknak és partnereiknek átfogó információt nyújtsanak, valamint megkönnyítsék számukra a közigazgatással való kapcsolatteremtést.

A felhívás további célja vállalkozások alapításának ösztönzése, beleértve azt is, hogy más tagországok vállalkozásai határon átnyúló szolgáltatásokat is nyújthassanak. Fontos a PSC-k és a más üzleti szervezetek közötti együttműködés, akár egy tagországon belül vagy több tagországot összekötve, az ebben rejlő előnyök minél szélesebb körű kihasználása érdekében. Emellett a PSC portál felhasználói számának, illetve az oldal látogatottsági indexének növelése a cél.

Végrehajtó ügynökség: KKV-ügyi Végrehajtó Ügynökség (EASME)
Pályázati azonosító: COS-SPOC-2016-02-03
Státusz: lejárt
Határidő: 2016.10.11.
Keretösszeg: 300 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 75%
Kedvezményezett:

A pályázóknak konzorciumot kell alkotniuk.

A tagoknak a következő kategóriák közül kell valamelyiknek megfelelniük:

a, A PSC-k ért felelős tagállami közigazgatási szervezet;

b, Magán vagy részben magán jogalanyok, melyeket a PSC-k irányítására hoztak létre;

c, a PSC-k tevékenységi körébe illeszkedő témákkal foglalkozó szervezetek (pl: e-ügyintézés);

d, Magán vagy részben magán jogalanyok, amik nem a b, pont alá esnek, de a PSC-k tevékenységéhez kapcsolódnak, mint például kereskedelmi és iparkamarák, kézműipari kamarák és hasonló testületek vagy ezek hálózatai, társulásai;

e, oktató és képzési tevékenységet folytató intézetek, beleértve az egyetemeket, kutatóközpontokat, ahol az e-ügyintézés prioritásként kezelt kutatási terület.

Az EU tagországokban, és a Cosme partnerországokban jogszerűen alapított entitások pályázhatnak és alkothatnak konzorciumot.

Legalább két Cosme programban résztvevő ország konzorciuma pályázhat, aminek a tagjai közül egy legalább vagy az a, vagy a b, kategória alá eső szervezet.

Konzorciumi előírás:

Legalább két Cosme programban résztvevő ország konzorciuma pályázhat, aminek a tagjai közül egy legalább vagy az a, vagy a b, kategória alá eső szervezet. A kategóriák fentebb olvashatóak.

Feltöltés ideje: 2016. 07. 05.
Határidő:
2016.10.11.
Kiírás neve magyarul:
Az európai vállalkozások versenyképességének növelése Egyablakos Ügyintézési Pontokkal
Kiírás neve angolul:
Supporting businesses' expansion in the Internal Market by improving Points of Single Contact – Increasing awareness among entrepreneurs about the Points of Single Contact
Program:
Competitiveness of Enterprises and Small and Medium-sized Enterprises (COSME)
Alprogram:
Access to markets