0 különböző nyitott pályázat
2024. március 28.
Pályázati szűrő
kk

Fogyasztóvédelemi hatóságok (GPSD és CPC) tisztviselőinek együttműködési csereprogramja

Összefoglaló:

A felhívás célja a fogyasztói jogok érvényesítésének a tisztviselői csereprogramon keresztül történő előmozdítása, ugyanis a tisztviselői csereprogram továbbra is fontos eszköze a fogyasztóvédelmi hatóságok közötti együttműködés megerősítésének.

Célok:

A felhívás célja a fogyasztói jogok érvényesítésének a tisztviselői csereprogramon keresztül történő előmozdítása. A tisztviselői csereprogram továbbra is fontos eszköze a fogyasztóvédelmi hatóságok közötti együttműködés megerősítésének.

Végrehajtó ügynökség: Fogyasztó-, Egészség- és Élelmiszerügyi Végrehajtó Ügynökség (CHAFEA)
Pályázati azonosító: Chafea JR/SM/JJA/Ares(2016)
Státusz: lejárt
Határidő:

Folyamatos: a csereprogram megkezdése előtt legalább 30 nappal (előfinanszírozás estén ajánlott 45 nappal) korábban.

Utolsó benyújtási lehetőség: 2016. november 30.

Keretösszeg: 220 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Kedvezményezett:

EU tagállamok, valamint Izland, Norvégia és Liechtenstein.

Magyarországon: a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal

Konzorciumi előírás:

Legalább két kedvezményezett ország együttműködése.

Feltöltés ideje: 2016. 02. 29.
Határidő:

További részletek
Kiírás neve magyarul:
Fogyasztóvédelemi hatóságok (GPSD és CPC) tisztviselőinek együttműködési csereprogramja
Kiírás neve angolul:
Support to the exchange of enforcement officials in the areas of consumer safety (GPSD) and consumer protection cooperation (CPC) in the form of special indemnities
Program:
Consumer Programme 2014-2020