0 különböző nyitott pályázat
2024. május 09.
Pályázati szűrő
eh

A nulla kibocsátású logisztikai ökoszisztéma tervezetének demonstrációja

Összefoglaló:

A téma keretében olyan pályázatok támogatására kerülhet sor, amelyek valós ipari vagy logisztikai ökoszisztémák vonatkozásában a járművek és az infrastruktúra nulla kibocsátásúvá alakításának költségoldalán jelentkező akadályok, valamint a szabályozási, finanszírozási és üzemeltetési szempontból fennálló korlátok leküzdésére irányulnak.

Célok:

A projekt keretében olyan demonstráció valósulhat meg, amely legalább 250, üzemanyagcellával működtetett logisztikai járművet (például targonca, tehergépjármű, rakodó és más releváns ipari jármű) érint, legalább két végfelhasználói telephelyen, telephelyenként legalább 50 járműre realizálva. A helyszínek megválasztásával biztosítani kell, hogy különböző üzemeltetési forgatókönyvek demonstrációi valósulhassanak meg (például az előállított termékek típusa, beltéri/kültéri használat, hideg/meleg hőmérséklet, poros környezeti körülmények figyelembevétele mellett).

Olyan esetben, amikor a járművek nagyobb kritikus tömege által az adott telephelyre gyakorolt hatás demonstrációjára kerül sor, az is elfogadható, ha a demonstráció egy telephelyen valósul meg. A benyújtásra kerülő pályázatnak tartalmaznia kell a telephely(ek) megválasztásának indokát. A támogatásban részesülő projekt különböző iparágak számára is nyitott kell, hogy legyen, anélkül, hogy a megvalósítás során a logisztikai központok, autóipar, kikötők és repülőterek, hűtött raktárházak, nehézipar, valamint a kerámiaipar részvételének biztosítására korlátozódna. A demonstráció során a járművek telephelyen kívüli üzemeltetése is elfogadható, amennyiben az a demonstráció tárgyát képező telephely logisztikai folyamataihoz kapcsolódik.

A demonstrációval szemben elvárás, hogy a szükséges és releváns, költséghatékony hidrogénellátó infrastruktúra biztosítására is kiterjedjen. A hidrogén-előállítás legalább egy, a demonstrációban érintett telephelyen zöld (például biomasszán vagy megújuló energián alapuló elektrolízisen alapuló) megoldások keretében fogadható el.

A demonstrációban érintett járművek az alábbi feltételeknek kell, hogy megfeleljenek:

  • A típusú jármű: tehergépjárművek (maximális járműtömeg >3.5 t) vagy rakományszállítók (>3 t nettó rakomány). A demonstrációban legalább 10 járműegység (telephelyenként legalább 3 járműegység) kell, hogy részt vegyen.
  • B típusú jármű: kistehergépjárművek (maximális járműtömeg <3.5 t) vagy rakományszállítók (>3 t nettó rakomány) A demonstrációban legalább 10 járműegység (telephelyenként legalább 3 járműegység) kell, hogy részt vegyen.
  • C típus jármű: logisztikai járművek (minden súlykategória), melyek vagy a) nem kerültek még átalakításra nulla kibocsátásúvá vagy b) jelenleg ugyan akkumulátorral üzemelnek, de üzemeltetésük üzemanyagcellás megoldással jóval előnyösebbnek tekinthető, és átalakításuk szükségessé vált (e tekintetben a nettó >3.5 t rakodósúlyra hitelesített villásemelők is integrálhatók a demonstrációba). A demonstrációban legalább 10 járműegység (telephelyenként legalább 1 járműegység) kell, hogy részt vegyen.
  • D típusú jármű: a nettó <3.5 t rakodósúlyra hitelesített villásemelők. A demonstrációban legalább 30 járműegység (telephelyenként legalább 3 járműegység) kell, hogy részt vegyen.

A megvalósítás várható időtartama 4-5 év.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: FCH-01-1-2019
Státusz: lejárt
Határidő: 2019.04.23.
Keretösszeg:

A 80 800 000 eur a téma keretében 2019. január 15-én megnyílt 17 pályázati felhívás teljes keretösszege.

Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás:

Profitorientált társaságok részére 70%, non-profit szervezeteknek 100%.

Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2019. 04. 14.
Határidő:
2019.04.23.
Kiírás neve magyarul:
A nulla kibocsátású logisztikai ökoszisztéma tervezetének demonstrációja
Kiírás neve angolul:
Demonstrating the blueprint for a zero-emission logistics ecosystem
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Societal Challenges