0 különböző nyitott pályázat
2024. március 29.
Pályázati szűrő
ikt
nka
bt
gyf
űt
émg
eh
köz, mob
keg
b
víz

Az EURAXESS szolgáltatások kiterjesztése

Összefoglaló:

A cél az EURAXESS Szolgáltatási Központok által biztosított szolgáltatások kiterjesztése a szakmai pályafutásuk kezdetén járó kutatók és vállalkozók körére, különös tekintettel a felsőfokú oktatási intézmények női hallgatóira és kutatóira.

Célok:

Az EURAXESS-portál kutatók és vállalkozók számára nyújt segítséget európai pályafutásuk kiteljesítéséhez, ezáltal járulva hozzá a kutatás és innováció vonzerejének növeléséhez, mind a szakmai pályafutásuk vonatkozásában jelentős döntés előtt álló európai, mind pedig az Európán kívüli, de szakmai előmenetelük érdekében Európába áttelepülést fontolgató kutatók körében.

Az EURAXESS-hálózat szolgáltatásai mind a mobilis, mind pedig a mobilitási lehetőséggel nem élő kutatók és vállalkozók elérését célozzák, hozzájárulva a területet érintő európai szakpolitikák alakításához, különösen az ipari ágazatban létrejövő új szakmai életútpályák, valamint startup-lehetőségek vonatkozásában.

A projekt keretében a karrierfejlesztés további diverzifikálását, és/vagy a kettős karrierközpontok elterjedését támogató tevékenységek megvalósítására is sor kerül, amelynek eredményeként ezen szolgáltatások a hálózat szélesebb földrajzi hatótávolságában lesznek elérhetők.

A kutatók számára más szolgáltatások biztosítása is tervezett: például a nemzeti EURAXESS-weboldalak startup-programokra és -készségekre vonatkozó információkat biztosítanak a megfelelő ország vonatkozásában, az európai EURAXESS-portálon megjelenő európai uniós kutatási szakpolitikákkal kapcsolatos információkkal összhangban. A meglevő szolgáltatások szélesítésére képzések, szemináriumok, networking és a nemzeti EURAXESS-portálok frissítése segítségével szintén a téma keretében megvalósuló tevékenységek kezdődnek meg.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: SwafS-07-2019
Státusz: lejárt
Határidő: 2019.04.02.
Keretösszeg: 3 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2019. 02. 09.
Határidő:
2019.04.02.
Kiírás neve magyarul:
Az EURAXESS szolgáltatások kiterjesztése
Kiírás neve angolul:
EURAXESS TOP V
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Science with and for Society