0 különböző nyitott pályázat
2024. április 19.
Pályázati szűrő
b

A katasztrófákkal szemben ellenálló társadalmak emberi tényezői, szociális, társadalmi és szervezeti aspektusai

Összefoglaló:

A téma keretében olyan kutatást támogatnak, amely hozzájárul az európai társadalom kockázati tudatosságának a megértéséhez egy magasabb felkészültségű kultúra, az alkalmazkodóképesség és a kockázatokkal szembeni rugalmasság kialakítása érdekében. A cél elérésére szolgáló módszerek és eszközök vizsgálata és lehetséges validációja során biztosítani kell az állampolgárok részvételét, valamint a közösségi médiából és más közösségi forrásokból származó adatok felhasználását.

Célok:

A téma keretében olyan pályázatok benyújtását várják, amelyek kutatási és innovációs kérdésekre irányulnak különös tekintettel az alábbi szempontokra:

A közelmúltban lezajlott, természeti okokra, illetve terrorista támadásokra visszavezethető katasztrófák jelentős hiányosságokra mutattak rá az európai társadalom katasztrófákra való felkészültségében, rávilágítva az európai állampolgárok és döntéshozók körében a kockázati tudatosság, ezáltal pedig a katasztrófákkal szembeni ellenálló képesség fokozásának a jelentőségére. Európa sokat tanulhat az olyan országoktól, ahol magas a természeti katasztrófák kockázata és a kockázati tudatosság. Olyan kutatás megvalósítására van szükség, amely megmutatja, hogy az egyének, üzleti vezetők, kormányzati tisztviselők és közösségek közötti kulturális változások miként támogathatják Európában a katasztrófákkal szemben ellenálló társadalom kialakulását a Sendai Katasztrófakockázat-csökkentési Kerettel összhangban.

Az elmúlt évek során számos próbálkozás irányult a közösségi médiából, valamint más közösségi forrásokból származó adatok vészhelyzetben történő kiaknázására és gyakorlati alkalmazására; hatásuk azonban kevéssé ismert. További kutatásokra van szükség ezeknek a módszereknek a különböző katasztrófa helyzetekben (természeti veszélyek, ipari katasztrófák, terrorista fenyegetések) történő értékeléséhez, amelyek során a különböző szereplők (első válaszadók, városi hatóságok és állampolgárok) részvétele biztosított. A kutatások keretében a közösségi média, valamint a közösségi forrásokból származó adatok krízishelyzetekben betöltött pozitív és negatív szerepét egyaránt elemezni szükséges. Például terrortámadást vagy természeti katasztrófát követően ezek a források gyors és egyszerű megoldást nyújtanak a barátok és családtagok értesítéséhez, és értékes információt szolgáltatnak a csapással sújtott területről a katasztrófa bekövetkezését követő pillanatokban azonnal; korai figyelmeztetésre és fontos biztonsági információk továbbítására alkalmasak. A közösségi média azonban felhasználható hamis információk terjesztésére és a fenyegetések eltúlzására is, ezért a kutatás során az információ validációjának a folyamatára különös hangsúlyt szükséges fektetni. A közösségi média maga is jelentős mértékben függ a kritikus infrastruktúráktól, például a telefonhálózatoktól, amelyek nem minden esetben állnak rendelkezésre. A kutatásokban az első válaszadók és az áldozatok, valamint az érintett terület lakosai közötti kommunikációt biztosító megoldások kidolgozására is törekedni kell.

A kockázati tudatosságra irányuló kutatásnak át kell fognia a katasztrófavédelem teljes ciklusát a megelőzéstől és felkészüléstől kezdve a vészhelyzetek kezelésén és a válaszadáson át a helyreállításig. A kutatásoknak törekedniük szükséges az anyagi és eszmei kulturális örökség, a hagyományos szaktudás, a földhasználat, az építési technológiák és más helyi ismeretek figyelembevételére, amelyek a helyi közösségek értékes információforrásaiként elősegíthetik az új kockázatok kialakulásának a megelőzését, a meglevő kockázatok csökkentését, valamint a katasztrófákra való felkészülést és a jobb újjáépítést.

A pályázatokat benyújtó konzorciumokban az érintett biztonsági szakemberek valamint a civil társadalmi szervezetek számára egyaránt helyet kell biztosítani.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: SU-DRS01-2018-2019-2020
Státusz: lejárt
Határidő: 2019.08.22.
Keretösszeg: 5 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2018. 12. 27.
Határidő:
2019.08.22.
Kiírás neve magyarul:
A katasztrófákkal szemben ellenálló társadalmak emberi tényezői, szociális, társadalmi és szervezeti aspektusai
Kiírás neve angolul:
Human factors, and social, societal, and organisational aspects for disaster-resilient societies
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Societal Challenges