0 különböző nyitott pályázat
2024. március 29.
Pályázati szűrő

A nyílt szolgáltatási platformok széleskörű elterjedésének támogatása az aktív és egészséges időskor témakörében

Összefoglaló:

A felhívás keretében olyan pályázatokat támogatnak, amelyek az aktív és egészséges időskor témakörében számba veszik a legkorszerűbb nyílt szolgáltatási platformokat, valamint elemzést készítenek a használatukról.

Célok:

A megvalósítás során az olyan nyílt platformok, mint az UniversAAL és FIWARE, továbbá az iparági szereplők által fejlesztett, részben nyílt, illetve védett platformok elemzését lehet elvégezni, amely az egyes platformok közötti interakciók vizsgálatára is kiterjed.

A pályázatok keretében olyan módszertan kidolgozására kell, hogy sor kerüljön, amely a nyílt platformok fejlődésének, valamint a platformok európai adaptációjának és elterjedésének a nyomon követésére alkalmas. Továbbá, meg kell határozni azokat a vonatkozó teljesítménymutatókat, amelyek támogatják vagy akadályozzák a nyílt platformok európai elterjedését.

A pályázatoknak a kidolgozott módszertan gyakorlati alkalmazását is meg kell valósítaniuk, a nyílt platformok használatának a vizsgálatával, egyéb lehetséges tevékenységek mellett, a folyamatban levő, illetve a közelmúltban lezárult projektek és kezdeményezések keretében keletkezett adatok összegyűjtésével és feldolgozásával, az UniversAAL és FIWARE platformokat használókra helyezett hangsúllyal. A platformok továbbfejlesztésének és karbantartásának az alakulását érintő kérdéseket, csakúgy, mint a vonatkozó nyílt platformok használatát és fenntarthatóságát is vizsgálni szükséges.

Kidolgozásra kell, hogy kerüljenek olyan, a növekedésre vonatkozó iránymutatások, amelyek a nyílt platformok használatából eredő társadalmi-gazdasági ráfordításokat és előnyöket alátámasztó információkat gyűjtik össze.

A pályázatoknak olyan tevékenységeket is magukban kell foglalniuk, amelyek támogatják a fent említett projektek és kezdeményezések, valamint a platformok köré szerveződő felhasználói közösségek közötti integrációs törekvéseket és tudáscserét. A pályázatoknak össze kell gyűjteniük a legjobb gyakorlatokat és gyakorlati tapasztalatokat több platform integrációján keresztül. Műszaki, szervezeti, pénzügyi/üzleti és jogi szempontokat szintén tekintetbe kell venni. A pályázatoknak fel kell tárniuk és összekapcsolniuk a folyamatban levő politikai kezdeményezéseket olyan területeken, mint például az egészségügy és gondozás digitális átalakítására vonatkozó tervezet.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: SC1-HCC-02-2019
Státusz: lejárt
Határidő: 2019.04.24.
Keretösszeg: 1 500 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2018. 12. 26.
Határidő:
2019.04.24.
Kiírás neve magyarul:
A nyílt szolgáltatási platformok széleskörű elterjedésének támogatása az aktív és egészséges időskor témakörében
Kiírás neve angolul:
Support for the large scale uptake of open service platforms in the Active and Healthy Ageing domain
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Societal Challenges