0 különböző nyitott pályázat
2024. április 20.
Pályázati szűrő
tt

A felelősségteljes kutatás és innováció gyakorlatának magalapozása a kutatásokat és innovációt finanszírozó és megvalósító szervezetekben

Összefoglaló:

A felhívás keretében olyan pályázatok kerülnek támogatásra, amelyek bármely tudományág tekintetében a kutatásokat és innovációkat finanszírozó vagy megvalósító szervezetek intézményi kereteinek átformálására vállalkoznak, a kutatás/innováció vonatkozásában korábban kívülállóként azonosított érdekeltek (állampolgárok, egyéb szervezetek) kutatáshoz, innovációhoz való hozzájárulásának befogadása érdekében.

Célok:

A társadalom kutatási-innovációs érdekeltjei közötti fokozott interakciók következtében intézményi változások megvalósítása szükséges. Az intézményi változások segítségével a kutatásokat finanszírozó és megvalósító szervezetek jóval nyitottabbá válnak, és könnyebben fogadnak az állampolgárok, vagy a korábban kívülállóként azonosított szervezetek felől inputokat. Jó példái ennek a polgári tudományos kezdeményezések, a finanszírozást biztosító ügynökségekre kiterjesztett szakmai értékelések, közpolitikák közös kialakítása, a kutatási és innovációs programok ütemtervének kialakítása, a kutatási/innovációs tartalom közös kidolgozása, a pályázatok közös értékelése, egyéb kutatási/innovációs tevékenységek, illetve finanszírozási döntések.

Európában a jógyakorlatok széles körben elterjedtek az alábbiak vonatkozásában:

  1. az állampolgárok és polgári egyesületek részvételének biztosítása a tudomány területét érintően;
  2. formális és informális természettudományos oktatás;
  3. a nemek közti esélyegyenlőség a tudományokban;
  4. kutatás-etika és integritás;
  5. a kutatási eredményekhez való nyílt hozzáférés.
A fenti öt területen azonosítható jógyakorlatok jóval könnyebben,

hatékonyabban és fenntarthatóbban valósíthatók meg, ha a kutatásokat és

innovációkat támogató, megvalósító szervezetek irányítási kereteik

vonatkozásában intézményi változás keretében jelentős adaptációt

hajtanak végre. A nyertes pályázatokkal szemben elvárás, hogy legalább a

fenti öt terület egyikén, de lehetőség szerint valamennyit érintően

intézményi változást valósítsanak meg, integrált megközelítés részeként.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: SwafS-05-2018-2019
Státusz: lejárt
Határidő: 2019.04.02.
Keretösszeg: 6 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2018. 11. 08.
Határidő:
2019.04.02.
Kiírás neve magyarul:
A felelősségteljes kutatás és innováció gyakorlatának magalapozása a kutatásokat és innovációt finanszírozó és megvalósító szervezetekben
Kiírás neve angolul:
Grounding RRI practices in research and innovation funding and performing organisations
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Science with and for Society