0 különböző nyitott pályázat
2024. március 28.
Pályázati szűrő
tt

A lakossági tudományos tevékenység feltárása és támogatása

Összefoglaló:

A pályázati felhívás eredményeként a Koordinációs és Támogatási Intézkedés keretében, 2018-ban egy projekt kerül támogatásra, melynek célja a lakossági tudományos tevékenység európai szintű támogatása.

Célok:

Jelent téma vonatkozásában a lakossági tudományos tevékenység tágabban értendő, a részvétel különböző szintjeit lefedve: a természettudományokkal kapcsolatos tudatosság növelésétől kezdve, az állampolgárok tudományos folyamatokban történő részvételének (megfigyelések, valamint adatgyűjtés és feldolgozás révén) ösztönzésén át, a tudományos ütemtervek és szakpolitikák kialakításában és végrehajtásában történő állampolgári részvétel fokozásáig. Beleérthető továbbá az eredmények közzététele és a természettudományok oktatása is.

A megvalósítás során kialakításra kerül egy, a kölcsönös tanulást támogató tér, amely a lakossági tudományos tevékenységgel kapcsolatos projektek, illetve résztvevők számára biztosít lehetőséget tapasztalat-cserére, valamint sikeresnek bizonyult stratégiáik megosztására. A támogatásban részesülő projekt hozzájárul a lakossági tudományos tevékenységgel kapcsolatos általános tudatosság növeléséhez, biztosítja a lakossági tudományos tevékenységgel kapcsolatos kezdeményezések közötti koordinációt, segítségével azonosításra kerülnek a tudományos tevékenységet végző állampolgárok képzési igényei, valamint támogatja a lakossági tudományos tevékenységben résztvevő szereplők és a tudományos szakfolyóiratok/tudományos média közötti kommunikációt is.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: SwafS-15-2018-2019
Státusz: lejárt
Határidő: 2019.04.02.
Keretösszeg: 10 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2018. 11. 08.
Határidő:
2019.04.02.
Kiírás neve magyarul:
A lakossági tudományos tevékenység feltárása és támogatása
Kiírás neve angolul:
Exploring and supporting citizen science
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Science with and for Society