0 különböző nyitott pályázat
2024. április 20.
Pályázati szűrő
tt

A kormányzásba vetett bizalom

Összefoglaló:

A téma keretében olyan pályázatok támogatására kerülhet sor, amelyek a kormányzásba, állami hatóságokba és más intézményekbe, illetve magánszervezetekbe vetett bizalom meghatározásának, illetve megközelítésének újraértékelését valósítják meg, a bizalom, valamint megbízhatóság filozófiai, etikai és pszichológiai vonatkozású alapjainak kellő figyelembe vétele mellett.

Célok:

A téma céljaival összhangban a kutatás kiterjesztendő többek között az Európai Unió, az euró, politikai pártok és pénzügyi rendszerek területére, vizsgálhatók továbbá a piacok, szabályozó intézmények, a média, de a tudományos szakértelem és intézmények is. A pályázatok keretében feltárandó a nemzeti kormányokba, valamint az Európai Unióba vetett bizalom különböző szintjei között fennálló lehetséges korreláció. A bizalom és bizalmatlanság közötti kapcsolat feltárása elengedhetetlen a stabil, fenntartható és igazságos társadalmi kapcsolatok és kormányzás, valamint a fejlett polgárság létrejöttéhez vezető szintek azonosításához. A kormányzásba különböző szinteken vetett bizalomhoz hozzájáruló, valamint arra hatást gyakorló tényezők, mint például az átláthatóság és elszámoltathatóság szintén vizsgálandó.

A megvalósítás során azonosítani szükséges a bizalom csökkenésének potenciális küszöbértékeit, például a gyökeres változást okozó, bizalomrendülésre visszavezethető krízisek esetén. Mind empirikus, mind pedig normatív módszerek segítségével vizsgálni szükséges a bizalom és egyenlőtlenség, illetve a bizalom és legitimitás, valamint a bizalom és a demokrácia minősége közötti lehetséges kapcsolatokat. A bizalom, társadalmi befogadás és hovatartozás közötti korreláció szintén a vizsgálat tárgyát kell, hogy képezze. Mindezek kiegészítéseként a kutatás során feltárandó, hogy a választópolgárok részvételén kívüli mely részvételi gyakorlatok, és milyen körülmények között járulnak hozzá a bizalom növeléséhez, ennek keretében például a transzparens és nyílt döntéshozatal kérdéskörét is érinteni kell. A civil társadalom bizalomépítést meghatározó dinamikában játszott szerepe szintén vizsgálandó. Mindezen kérdések megoldásához, amennyiben releváns, kísérleti kutatás alkalmazandó. A megvalósítás során a bizalom csökkenésének jelzésére alkalmas kritériumok, indikátorok, valamint korai jelzőmechanizmusok kidolgozására is sor kell, hogy kerüljön. Vizsgálandó továbbá a média (beleértve a közösségi médiát), a nyelv, a hírek, a hírek keletkezésének, valamint az olyan új jelenségek, mint például az álhírek szerepe. A bizalom további csökkenésének következményire vonatkozó forgatókönyvek kidolgozására is sor kell, hogy kerüljön, amelyek akár Európán kívüli területekről származó tapasztalatok beépítésén is alapulhatnak.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: GOVERNANCE-01-2019
Státusz: lejárt
Határidő: 2019.03.14.
Keretösszeg: 9 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2018. 10. 31.
Határidő:
2019.03.14.
Kiírás neve magyarul:
A kormányzásba vetett bizalom
Kiírás neve angolul:
Trust in governance
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Societal Challenges