0 különböző nyitott pályázat
2024. március 29.
Pályázati szűrő
díj

Horizon 2020 Díj – Az Innováció Európai Fővárosa

Összefoglaló:

A díj célja azon európai városok elismerése, amelyek az innovációk támogatása terén közösségeik számára a legtöbb támogatást nyújtják, ezáltal pedig jelentősen hozzájárulnak lakosaik életminőségének pozitív változásához.

Célok:

Az európai városi tér azáltal, hogy emberek/helyek/közszféra és magánszféra szereplők találkozásának színtere, jelentős mértékben hozzájárulhat az európai innováció, valamint az állampolgárok életminőségének növekedéséhez.

A díj a fő hangsúlyt a kísérletezésre helyezi, azaz, olyan város pályázhat rá érdemben, amely a lakosai számára releváns társadalmi kihívások megoldása érdekében kész a városi tér kísérleti térszínként történő felhasználására a polgárai által vezérelt kezdeményezések megvalósításához, ezen innovatív kezdeményezéseket pedig a hagyományos városfejlesztés terén érvényesíti is. A díj az ilyen értelemben vett leginnovatívabb városi ökoszisztéma számára kerül odaítélésre, az állampolgári kezdeményezésekre épülő innovatív helyi fejlesztési politikákat kidolgozó és megvalósító szakemberek munkájának elismerése céljából, hozzájárulva az állampolgárok helyi megoldások kidolgozása terén releváns szerepkörének, valamint a döntési folyamatokban való részvételük megerősítéséhez.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: H2020-European-i-Capital-Prize-2018
Státusz: lejárt
Határidő: 2018.06.21.
Keretösszeg: 1 500 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Közösség

A díjra városok nyújthatnak be pályázatot.

Konzorciumi előírás:

Nem releváns.

Feltöltés ideje: 2018. 03. 11.
Határidő:
2018.06.21.
Kiírás neve magyarul:
Horizon 2020 Díj – Az Innováció Európai Fővárosa
Kiírás neve angolul:
The European Capital of Innovation Award (iCapital)
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Societal Challenges