0 különböző nyitott pályázat
2024. március 29.
Pályázati szűrő
emd

Civil társadalmi projektek 2018

Összefoglaló:

A Europe for Citizens Program pályázatot hirdet konzorciumok számára a következő témában: a polgárok Európai Unióval, annak történelmével és sokszínűségével kapcsolatos ismereteinek javítása, valamint az európai polgárság megerősítése, az uniós szintű polgári és demokratikus részvétel feltételeinek javítása.

Célok:

Minden projektnek összhangban kell lennie a program céljaival. Elsőbbséget élveznek azok a projektek, amelyek emellett a program éves prioritásaira is irányulnak.

Azon általános cél keretén belül, hogy az Unió közelebb kerüljön a polgárokhoz, a fő célkitűzések az alábbiak:

- a polgárok Európai Unióval, annak történelmével és sokszínűségével kapcsolatos ismereteinek javítása;

- az európai polgárság megerősítése és az uniós szintű polgári és demokratikus részvétel feltételeinek javítása.

A Demokratikus szerepvállalás és polgári részvétel ág prioritásai 2018-ban az alábbiak:

- az euroszkepticizmus megértése és megvitatása;

- szolidaritás válságos időkben;

- harc a „bevándorlók” megbélyegzése ellen, és ellen-narratíva kialakítása a kultúrák közti párbeszéd és a kölcsönös megértés elősegítéséhez;

- a kulturális örökség éve 2018.

Bővebb információ: https://eacea.ec.europa.eu/europe-for-citizens_en

Maga az intézkedés a transznacionális partnerségek által előmozdított és a polgárok közvetlen részvételét biztosító projektek támogatására irányul. A projektek a program helyi és uniós szintű prioritási témáival kapcsolatos közös intézkedésre vagy vitára hívják fel a polgárokat. A projekteknek ki kell terjedniük a program éves prioritási témáival kapcsolatos elmélkedések, viták vagy más tevékenységek ösztönözésére és szervezésére, az európai szintű együttműködés és koordináció eredményeként felmerülő konkrét megoldásokat kell javasolniuk, illetve konkrét kapcsolatot kell biztosítaniuk az uniós döntéshozatali folyamattal. A projekteknek nagyszámú polgárt kell aktívan bevonniuk a megvalósításba, továbbá arra kell törekedniük, hogy megalapozzák vagy ösztönözzék a területen aktívan működő számos szervezet közötti hosszú távú kapcsolatok kialakítását.


Végrehajtó ügynökség: Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA)
Pályázati azonosító: EACEA/40/2017
Státusz: lejárt
Határidő: 2018.03.01.
Keretösszeg: 3 500 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Kedvezményezett:

Pályázók nonprofit szervezetek lehetnek, ideértve a civil társadalmi szervezeteket, az oktatási, kulturális és kutatóintézeteket.

Partnerek helyi/regionális állami hatóságok vagy nonprofit szervezetek lehetnek, ideértve a civil társadalmi szervezeteket, az oktatási, kulturális vagy kutatóintézeteket, valamint a testvérvárosi bizottságokat és hálózatokat.

Konzorciumi előírás:

A projektben legalább három támogatható ország szervezeteinek kell szerepelnie, amelyek közül legalább egynek uniós tagállamnak kell lennie.

Feltöltés ideje: 2018. 01. 10.
Határidő:
2018.03.01.
Kiírás neve magyarul:
Civil társadalmi projektek 2018
Kiírás neve angolul:
Civil society projects 2018
Program:
Europe for Citizens
Alprogram:
Democratic engagement and civic participation