0 különböző nyitott pályázat
2024. április 19.
Pályázati szűrő
tt

Az elővigyázatosság elvének kutatás és innováció területén történő alkalmazásának számbavétele

Összefoglaló:

A felhívás keretében olyan pályázat kerül támogatásra, amelynek megvalósítása során az Európai Bizottság által 2000-ben elfogadott elővigyázatosság elvének alkalmazására vonatkozó átfogó értékelés kidolgozására kerül sor.

Célok:

A nyertes konzorcium az elővigyázatosság elvének 2000 utáni megvalósítását veszi számba, különböző összefüggésekben vizsgálva. Ennek során sor kerül az elővigyázatosság elve hatásainak elemzésére, valamint ezen elv, illetve az innovációs elv jövőjével kapcsolatos különböző forgatókönyvek felvázolására.A megvalósítás során elvárás az európai uniós, nemzeti (vagy szub-nemzeti) szintű, az arányos elővigyázatosság területét érintő kezdeményezések és szakpolitikák vizsgálata.Ennek keretében vizsgálni szükséges a közelmúltban azonosított, illetve jelenleg is fennálló ellentmondásokat, a felmerülő érdekellentéteket, a különböző érdekeltek aggályait, illetve annak elemzése is elvárás, hogy az érdekeltek nézeteit milyen módon veszik figyelembe a médiában, az érdekvédelmi csoportok, az állampolgárok, a kormányok, vagy a politikai döntéshozatal során.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: SwafS-18-2018
Státusz: lejárt
Határidő: 2018.04.10.
Keretösszeg: 6 000 000 EUR
Támogatási forma: Visszatérítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2017. 12. 12.
Határidő:
2018.04.10.
Kiírás neve magyarul:
Az elővigyázatosság elvének kutatás és innováció területén történő alkalmazásának számbavétele
Kiírás neve angolul:
Taking stock of the application of the precautionary principle in R&I
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Science with and for Society