0 különböző nyitott pályázat
2024. április 20.
Pályázati szűrő

A Társadalomtudományi Kutatóközpontok Nemzetközi Hálózatának létrehozása a kormányzás támogatása, és a fertőző betegségekből eredő veszélyekre való felkészültség, valamint ezen veszélyekre való reagálás szempontjából releváns kihívások kezelése érdekében

Összefoglaló:

Jelen Koordinációs és Támogatási Intézkedés keretében megvalósuló projekt a kormányzati kihívások kezelése érdekében szervezett és összehangolt módon kezdeményezi a Társadalomtudományi Kutatási Szakértelem Nemzetközi Hálózatának létrehozását, a hálózat tagjai nevében kapcsolatot tart az érdekelt felekkel, és együttműködik a kutatási finanszírozási ügynökségekkel a hálózatot hatékony, nemzetközi szempontból reprezentatív léptékűvé alakítása érdekében.

Célok:

A nyertes pályázat keretében egyebek mellett az alábbi tevékenységek megvalósítására szükséges törekedni:

  1. A nemzetközi intézmények és regionális ügynökségek fertőző betegségekből eredő veszélyek megelőzésére és ezen veszélyekre való reagálás érdekében tett határokon átnyúló erőfeszítéseinek támogatása céljából a legjobb gyakorlatok és tanulságok azonosítása.
  2. Olyan stratégiák azonosítása, amelyek a meglévő és új innovatív beavatkozások és egyéb intézkedések azonosítását, fejlesztését és elterjedését erősítik több ágazatban, beleértve az egészségügyi rendszerekre gyakorolt hatásaik vizsgálatát.
  3. Javaslatok kidolgozása a fertőző fenyegetésekkel kapcsolatos általános tudatosság növelésére, különösen az anti-mikrobiális rezisztencia vonatkozásában, az attitűdváltás támogatása érdekében.
  4. Társadalmi-gazdasági és kulturális elemzések elvégzése az anti-mikrobiális rezisztenciára, valamint a járványokra való felkészüléséhez, illetve ezek megelőzéséhez szükséges különböző stratégiák társadalmi költségeinek / előnyeinek jobb megértése érdekében.
Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: SC1-HCO-06-2018
Státusz: lejárt
Határidő: 2018.04.18.
Keretösszeg: 3 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2017. 11. 16.
Határidő:
2018.04.18.
Kiírás neve magyarul:
A Társadalomtudományi Kutatóközpontok Nemzetközi Hálózatának létrehozása a kormányzás támogatása, és a fertőző betegségekből eredő veszélyekre való felkészültség, valamint ezen veszélyekre való reagálás szempontjából releváns kihívások kezelése érdekében
Kiírás neve angolul:
Establishment of an International Network of Social Sciences Research Centres to help address governance and other challenges in the preparedness for and the response to infectious threats
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Societal Challenges