0 különböző nyitott pályázat
2024. március 29.
Pályázati szűrő
gyf
eh

Alapanyagok feldolgozása nem hagyományos energiaforrások felhasználásával

Összefoglaló:

A pályázati felhívás keretében olyan pályázatok támogatására kerül sor, amelyek az ipar szempontjából jelentős folyamatok vonatkozásában alkalmazható nem hagyományos energiaforrások technológiáinak fejlesztésére irányulnak.

Célok:

Az olyan nem hagyományos energiaforrások, mint a mikrohullám, plazma, ultrahang, lézer, vagy az elektro- és fotokémiai folyamatok alkalmazása laboratóriumi körülmények között folyamatok intenzitásának növelése céljából már megvalósult. Ennek eredményeként a feldolgozó folyamatok terén jelentős előrelépések tapasztalhatók az energiahatékonyság érdekében (például a nyersanyagszükségletet mérséklő jobb szelektivitás, kristálynukleáció, reakcióidő vonatkozásában). A nem hagyományos energiaforrásokon alapuló feldolgozó folyamatok alkalmasak az elektromos hálózathoz való kapcsolódásra is, valamint a piaci kereslet jobb követését biztosító változó áteresztő-képességet tesznek lehetővé, amit a lean termelési elveknek való jobb megfelelés (például csökkentett készlettartás, igény szerinti termelés) egészít ki. Az ilyen technológiák alkalmasak a termelés csökkentésére, valamint a folyamatos termelésre, melyek során valós idejű monitoringgal párosítva az átalakítások finomabb vezérlésére nyílik mód.

A benyújtásra kerülő pályázatok keretében olyan technológiák fejlesztése valósulhat meg, amelyek esetében az ipar szempontjából jelentős folyamatok vonatkozásában kerül sor nem hagyományos energiaforrások alkalmazására. A pályázati koncepciók ennek megfelelően az alábbi szempontokat kell, hogy érvényesítsék:

  • a megújuló energiaforrásból származó villamos energiát biztosító hálózathoz történő integráció lehetőségének biztosítása, valamint a releváns korlátok mérlegelése (például az elektromos áram ingadozó jellege);
  • a jelenlegi legkorszerűbb, vagy amennyiben releváns, más, hasonló folyamatokhoz képest jelentős előnyök biztosítása az erőforrás- és energiahatékonyság vonatkozásában;
  • a változó áteresztőképesség segítségével nagyobb rugalmasság biztosítása, a teljes folyamatteljesítményt érintő nagyobb veszteségek nélkül;
  • a fejlesztéssel érintett technológiának a folyamatos és/vagy a jelenlegi tételes termelést kiváltó termelésre alkalmazhatónak kell lennie;
  • ahol releváns, konténeres és/vagy mobil (például biomassza helyben történő feldolgozása) technológiák alkalmazásának megfontolása;
  • megfontolandó az életciklus-értékelés elvégzése, amely igazolja az adott technológia csökkentett környezeti lábnyomát;.
  • a kidolgozott koncepció megismételhetőségének és méretezhetőségének biztosítása.

Megvalósítandó továbbá a fejlesztéssel érintett eljárás piaci hatásának értékelése, a megcélzott piacokra vonatkozó számszerűsített információk bemutatásával.

A pályázatokkal szemben elvárás továbbá a fejlesztéssel érintett koncepcióhoz kapcsolódó demonstrációs tevékenységek megvalósítása, prototípusok kidolgozása, valamint azok releváns ipari környezetben, kísérleti implementációk segítségével történő validációja.

A felhívás keretében támogatott fejlesztés a projekt kezdetekor a TRL4, a projekt zárásakor a TRL6 technológiai készültségi szintet kell, hogy elérje.


Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: CE-SPIRE-02-2018
Státusz: lejárt
Határidő: 2018.02.22.
Keretösszeg:

A CE-SPIRE-10-2018, CE-SPIRE-02-2018, és CE-03-2018 pályázati felhívások együttes kerete 97 500 000 euró.

Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás:

Profitorientált társaságok részére 70%, non-profit szervezeteknek 100%.

Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2017. 11. 05.
Határidő:
2018.02.22.
Kiírás neve magyarul:
Alapanyagok feldolgozása nem hagyományos energiaforrások felhasználásával
Kiírás neve angolul:
Processing of material feedstock using non-conventional energy sources
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Industrial Leadership