0 különböző nyitott pályázat
2024. április 19.
Pályázati szűrő
gyf

Fémipari additív gyártástechnológiai kísérleti gyártósorok

Összefoglaló:

A felhívás keretében olyan pályázat támogatására kerülhet sor, amely az ipari közösség által vezérelt demonstrációs tevékenység megvalósítására törekszik, a fémiparban alkalmazott additív gyártástechnológia vonatkozásában.

Célok:

A termékek és alkatrészek költsége, valamint kiszámíthatatlan hibáik a fémipar számára akadályt jelentenek az additív gyártástechnológia elterjedése és átvétele szempontjából.

Kísérleti gyártósoron megvalósított ipari demonstráció segítségével valós körülmények között mutatható be az additív gyártástechnológiában rejlő teljes potenciál, mely demonstráció más érdekeltek számára kiemelt mintaprojektként is szolgál.A jelentős mértékben fejlesztendő, minőséggel kapcsolatos aspektusok között említendő a robosztusság, stabilitás, megismételhetőség, sebesség és a gyártás során a „first time right” elvnek való megfelelés.

Jelen pályázati felhívás keretében az alábbi területeken elért előrelépések támogathatók:

  • többszintű és multifizikai szimulációk a gyártási folyamat, valamint a teljes rendszer vonatkozásában, a tervezés legkorábbi szakaszától kezdődően, a költséges tesztek és hibás futások elkerülése érdekében. A torzulás, valamint annak tartósságra és várható élettartamra gyakorolt hatásának előrejelzése, illetve csökkentése, amely elősegíti a hibák gyártási szakaszt követő elterjedésének visszaszorítását;
  • a termékek gyártási folyamatba épített, roncsolásmentes tesztelése, valamint helyben történő elemzése, beleértve a metrológiai kérdéseket is;
  • az additív gyártástechnológiai folyamatok többfázisú gyártási rendszerekbe történő integrációja és interoperabilitása, folyamatba épített ellenőrzése visszacsatolás és irányítás alkalmazásával;
  • az additív gyártástechnológiai folyamatok más típusú összeszerelési és előállítási folyamatokkal történő egyesítése;
  • az additív gyártástechnológia segítségével előállított alkatrészek, valamint a projekt keretében tervezett megoldások vonatkozásában releváns tanúsítási, szabályozási és szabványosítási tevékenységek;
  • különös figyelmet szükséges szentelni a foglalkozási expozíció egészségügyi, biztonsági és környezeti, továbbá a fel nem használt anyagok újrafeldolgozásának kérdéseinek.

A pályázatok keretében az ipari közösség által vezérelt demonstrációs tevékenységek megvalósítására szükséges törekedni.

A felhívás keretében támogatott fejlesztés a projekt kezdetekor a TRL5, a projekt zárásakor a TRL7 technológiai készültségi szintet kell, hogy elérje.

Profitorientált szervezetek részére a felhívás keretében a közvetlen költségek vonatkozásában 50%-os mértékű támogatás nyújtható, a támogatás-intenzitás non-profit szervezetek esetében 100%.

Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: DT-FOF-04-2018
Státusz: lejárt
Határidő: 2018.02.22.
Keretösszeg:

A FOF-02-2018, FOF-03-2018 és FOF-04-2018 pályázati felhívások együttes kerete 79 000 000 euró.

Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás:

Profitorientált társaságok részére 70%, non-profit szervezeteknek 100%.

Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2017. 11. 05.
Határidő:
2018.02.22.
Kiírás neve magyarul:
Fémipari additív gyártástechnológiai kísérleti gyártósorok
Kiírás neve angolul:
Pilot lines for metal Additive Manufacturing
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Industrial Leadership