0 különböző nyitott pályázat
2024. március 28.
Pályázati szűrő
ikt

Mesterséges Intelligencia

Összefoglaló:

A Horizon 2020 Program által meghirdetett pályázati felhívás keretében Európa tudományos és technológiai erősségeire alapozott mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek mind a társadalom, mind a gazdaság javára történő teljes kihasználásának igénye fogalmazódik meg. A végső cél egy európai lekérhető mesterséges intelligencia platform kialakítása, melyet többek között az európai mesterséges intelligencia közösség, a fenntartható folyamatok és struktúrák meghatározása (irányítási, hozzáférési, üzleti modellek, engedélyezési, stb.), valamint megfelelő szoftverinfrastruktúra fejlesztése, és a jelentős technológiai rések megszüntetése, kihívásalapú és/vagy felhasználók által vezérelt kutatási és innovációs törekvések segítségével valósítanak meg.

Célok:

A mesterséges intelligencia (AI) az internet és valamennyi jövőbeli digitális eszköz és alkalmazás fejlesztése szempontjából újra kulcsfontosságú technológiaként jelenik meg. Az adatok rendelkezésre álló, hatalmas mennyiségéből, valamint az egyre nagyobb számítási és hálózati teljesítményből adódóan a mesterséges intelligencia hozzáadott autonómiát jelent a fizikai és virtuális eszközök valamennyi típusa számára, továbbá innovációk és lehetőségek újabb hulláma számára biztosít tág teret. Már napjainkban is fontos ágazatok (például az adatanalitika, web platformok, vezető nélküli járművek, háztartási/kórházi/gyáripari robotok új generációja) átalakulását indukálja.

A kihívást a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek társadalom és gazdaság javára történő teljes kihasználása jelenti. Európa tudományos és technológiai erősségeire alapozva, a támogatott tevékenységek az ipari versenyképességhez kell, hogy hozzájáruljanak, a kis- és középvállalkozásokat és nanotechnológiai iparágakat is átfogó valamennyi ágazatra kiterjedően, a társadalmi kihívások (öregedés, közlekedés, stb.) kezelése érdekében. A fő hangsúly a mesterséges intelligencia vonatkozásában releváns kutatás-fejlesztés azon területein van, ahol európai szintű együttműködések keretében a világviszonylatban éles versenyhelyzet szempontjából is jelentős eredmény érhető el. A cél ennek megfelelően biztosítani a mesterséges intelligencia technológiákat és erőforrásokat valamennyi ágazat számára a fejlesztők és innovációs szakemberek számára, valamint a szélesebb értelemben vett felhasználói közösség aktív részvételének biztosítása.

A végső cél egy európai, lekérhető mesterséges intelligencia platform kialakítása, amely:

  • a mesterséges intelligencia vonatkozású tudás, algoritmusok és eszközök vonatkozásában központi gyűjtőhelyként funkcionál;
  • támogatást biztosít a mesterséges intelligencia potenciális felhasználói számára, a mesterséges intelligencia alkalmazásokba történő integrációja érdekében;
  • a mesterséges intelligencia algoritmusok, erőforrások (például nagy teljesítményű és felhőalapú számítástechnika) számára szükséges meglevő adatportálokkal történő interakciót támogatja.

Kutatási és Támogatási Intézkedés – Európai lekérhető platform kialakítása a mesterséges intelligencia vonatkozásában

A cél olyan, a mesterséges intelligenciát támogató európai ökoszisztéma kialakítása, amely a tudás, algoritmusok, eszközök és rendelkezésre álló erőforrások összekapcsolásával a felhasználók, és különösen a nem technológiai ágazatokból érkezők számára meghatározó megoldást képes biztosítani. A tevékenységek már meglevő kezdeményezésekre kell, hogy épüljenek, illetve kapcsolódjanak (például meglevő platformok, adattárak, felhőalapú és nagy teljesítményű számítástechnikai háttér). A projektek keretében az alábbi elemek megvalósítására szükséges törekedni:

  • az európai mesterséges intelligencia közösség (kutatók, vállalkozások, start-up-ok) mobilizálása, a tudás, algoritmusok és eszközök biztosítása érdekében;
  • fenntartható folyamatok és struktúrák meghatározása (irányítási, hozzáférési, üzleti modellek, engedélyezési, stb.), valamint megfelelő szoftver infrastruktúra fejlesztése (APIk, a meglevő eszközöket és algoritmusokat összekötő eszközök, azok alkalmazásokban történő telepítése céljából);
  • a jelentős technológiai rések megszüntetése, kihívásalapú és/vagy felhasználók által vezérelt kutatási és innovációs törekvések segítségével. Ezen erőfeszítések alkalmazás vagy technológia vonatkozásúak is lehetnek, főként olyan területeket lefedve, mint a robotika, IoT, CPS, intuitív felületek, személyre szabott alkalmazások, egészségügy, feldolgozóipar és mezőgazdaság;
  • felhasználói elvárások összegyűjtése: a jövőbeli felhasználók reprezentatív csoportja alapján (kutatók és iparági szereplők). A tevékenység vonatkozásában releváns kutatási és innovációs törekvések szoros kölcsönhatásban kell, hogy legyenek a platformfejlesztéssel (az ahhoz szükséges követelmények biztosításával, a platformfejlesztés irányításával, a platform erőforrásainak kiaknázásával és a tartalmához való hozzájárulás által). Ezen túl további erőfeszítések is szükségesek lehetnek annak érdekében, hogy a platform különféle potenciális felhasználóinak igényei is figyelembe vehetők legyenek;
  • átfogó szolgáltatási réteg telepítése a platform használatának és elterjedésének támogatása érdekében;
  • új felhasználói tartományok megszólítása, a platform használatának ösztönzése.A feladat keretében harmadik felektől származó pénzügyi erőforrások igénybevételére is sor kerülhet;
  • stratégiai kutatási és innovációs ütemterv kidolgozása a mesterséges intelligencia vonatkozásában, a meglevő kezdeményezések figyelembe vétele mellett.
Végrehajtó ügynökség: Research Executive Agency (REA)
Pályázati azonosító: ICT-26-2018-2020
Státusz: lejárt
Határidő: 2018.04.17.
Keretösszeg: 20 000 000 EUR
Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Támogatási intenzitás: 100%
Kedvezményezett:
Kutatóközpont (kutatóhely, egyetemi kutatóközpont), Nagyvállalat, Mikro-, kis- és középvállalkozás, Non-profit szervezet (civil szervezet), Non-profit szervezet (állami fenntartású intézmény), Egyházi jogi szervezet, Egyéb gazdasági társaság (pl. szociális szövetkezet)
Konzorciumi előírás:

A konzorcium tagjai minimum három különböző EU tagországból vagy társult országból kell, hogy érkezzenek.

Feltöltés ideje: 2017. 10. 31.
Határidő:
2018.04.17.
Kiírás neve magyarul:
Mesterséges Intelligencia
Kiírás neve angolul:
Artificial Intelligence
Program:
Horizon 2020
Alprogram:
Industrial Leadership