0 különböző nyitott pályázat
2024. március 29.
Pályázati szűrő
emd

Európai emlékezés 2017

Összefoglaló:

A Europe for Citizens Program pályázatot hirdet a következő témában: a modernkori Európa történelmében létrejött önkényuralmi rendszerek (különösen, de nem kizárólag a holokauszthoz vezető nácizmus, a fasizmus, a sztálinizmus és a totalitárius kommunista rezsimek) kialakulásának okait vizsgáló, valamint az említett rezsimek által elkövetett bűnök áldozataira való emlékezést szolgáló projektek támogatása. A pályázat egyénileg vagy konzorciumban nyújtható be.

Célok:

Az Európai Unió olyan alapvető értékekre épül, mint a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok tisztelete. Ahhoz, hogy ezek jelentését teljes mértékben értsük, meg kell őriznünk a múlt emlékeit, ami egyben a múlt lezárásának és a jövő építésének az eszköze.

Ez az ág olyan tevékenységeket támogat, amelyek Európa kulturális sokféleségéről és a tágabb értelemben vett közös értékekről való gondolkodásra késztetnek. Ebben az összefüggésben az a célja, hogy a modernkori Európa történelmében létrejött önkényuralmi rendszerek (különösen, de nem kizárólag a holokauszthoz vezető nácizmus, a fasizmus, a sztálinizmus és a totalitárius kommunista rezsimek) kialakulásának okait vizsgáló, valamint az említett rezsimek által elkövetett bűnök áldozataira való emlékezést szolgáló projekteket támogassa.

Végrehajtó ügynökség: Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA)
Pályázati azonosító: EACEA/36/2014
Státusz: lejárt
Határidő: 2017.03.01.
Keretösszeg:

187 000 000 EUR (2014-2020)

Támogatási forma: Vissza nem térítendő
Kedvezményezett:

Pályázók: helyi/regionális állami hatóságok vagy nonprofit szervezetek, ideértve a civil társadalmi szervezeteket, a túlélők szövetségeit, az ifjúsági, oktatási és kutatási szervezeteket és a testvérvárosi szövetségeket.

Partnerek száma: a projektben legalább egy tagállam szervezeteinek kell részt vennie. Elsőbbséget élveznek a nemzetközi projektek.

Konzorciumi előírás:

A projektben legalább egy tagállam szervezeteinek kell részt vennie. Elsőbbséget élveznek a nemzetközi projektek.

Feltöltés ideje: 2017. 01. 03.
Határidő:
2017.03.01.
Kiírás neve magyarul:
Európai emlékezés 2017
Kiírás neve angolul:
European Remembrance 2017
Program:
Europe for Citizens
Alprogram:
European remembrance